2018. május 15., kedd

Revenge – A bosszú & The Foreigner – Az idegen


Bosszú, bosszú, bosszú… Skandar Graun óta tudjuk, hogy micsoda Káoszt tud hozni ez a szó… de ha tettekre is sarkall, akkor meg főleg.

Ezzel volt csordultig tele a következő két filmélményem.


Revenge – A bosszú


Már a cím se stimmel, szerény, nyomott, egyvágányú véleményem szerint.

Ami ebben a filmben történik, az nem „revenge”, hanem „self defense” – és ez nem kis különbség, (mind tettben, mind amúgy büntetőjogilag) úgy vélem.

De ne legyünk kicsinyesek: mert kell ám itt nagyvonalúság, bőven. Azzal sokkal jobban eladhatóbb egy film, hogy „Revenge” – marketing, fogadjuk el, lépjünk tovább. (Azt, hogy emiatt lehetett volna akár „Killing”, akár „Hunting” is… hagyjuk.)

Akasszuk most fel a „disbelief”-ünket egy vállfára, aztán tegyük be a szekrénybe, zárjuk rá a szekrényajtót, aztán a szobaajtót, végül a lakást, és menjünk el a kert végében lévő fáskamrába, és zárkózzunk be.
 
Így lehet nekivágni ennek a filmnek, hogy aztán ne akadjunk fel minden csipp-csupp semmiségen, miszerint egy felnyársalt ember, hogy tud lejönni saját találékonyságából a nyársról… meg milyen az, amikor egy felforrósított, alumínium sörös dobozzal égetjük ki az átszúrt sebünket… és akkor se vonjuk fel kissé meghökkenve a szemöldökünket, amikor kiderül, hogy a hasi sebünket, és kibuggyanó belszerveinket érdemes és lehetséges folpackos körültekeréssel elsősegélyben részesíteni… és azzal meg aztán ne is foglalkozzunk, hogy a film alapvetése az, hogy minden emberben kb. 10-15 liter vér csobog (kivétel a főhősnő, benne inkább 20-25 lityi…), és olyan, hogy „vérveszteség miatti eszméletvesztés”, az gyakorlatilag nem létezik.

Persze, minek is agyalnánk ilyesmin egy olyan film esetében, amikor a forgatás felénél(!) elfogyott a művér, és még hozatni kellett. (A legvégén lévő konkrét vérfürdőhöz meg gondolom, külön szállítmányra volt szükség, eleve…)

Na, most hogy tudjuk, hogyan kell nézni ezt a filmet, üljünk le elé, és nézzük végig.

Utána keljünk fel a fotelből/kanapéról, és jobb kezünkkel vakarjuk meg a bal fülünket… majd kissé zavartan ismerjük be, hogy ennél szexistább, a nőt, a női testet tárgyiasítóbb filmet aligha láttunk mostanság.

 
Hiába „Főhősnő” benne Matilda Anna Ingrid Lutz: az összes beállítás a testének tárgyiasítását szolgálja, ami _egyértelműen_ a hímek örömére van.



Hiába neki szurkolunk, hiába SPOILER ON győz a végén SPOILER OFF akkor is úgy érezzük, ezzel nem csak ő, hanem a női nem is (csatát) veszített.

Lehet, hogy megetették azzal, hogy ez a film „feminista csatakiáltás” lesz, mégiscsak az ösztönlény férfiak a célközönség, akiknek a kamera is nagyban segít azzal, hogy állandóan a „peach” popsit mutogatja, hogy „odass, öcsém! nem semmi, ugye?!”. :-PPP


A „gyönge, csini/bomba szőke, akiből gyilkológép lesz” nem ismeretlen a filmkultúrában (vagy filmkulturálatlanságban… :-/ ), egy igazi archetípus, szóval, láttunk már ilyet.


A sztori alaphelyzete meg nekem eléggé felidézte David Osborne: Open Season/Vadászidény című könyvét…


De mondjuk a nyers sebekben turkálásokban, kitüremkedő belső szervekben, spontán önműtétekben, a csobogó vér mennyiségében jócskán fölülmúl sok-sok elődöt.


Ha meg ez volt a cél, akkor király – ha meg nem ez volt… akkor is be kell érni ezzel, mint „dicsérendő”. :-P

Őszintén szólva, meg vagyok döbbenve, hogy egy női rivjúíró sem kérte még ki magának ezt a filmet: ami megdöbbentően tárgyiasítja a női testet.

Nemrég nagy tisztelettel írtam a Я тоже хочу-ban szereplő Alisha Shitiková-ról, aki abban a műben rengeteget fut (egyedül) teljesen meztelenül a hóban – mégis, 100x jobban tiszteli az orosz film a Nőt, a női testet, mint a Revenge.

Alapvetés: amikor Alisha meztelenül végre emberek (férfiak) közé ér, az első férfi felpattan, és beburkolja egy kabátba.

Matilda meg végig egy csöppnyi „forrónadrágban”/bugyiban van egész filmben – mégis sokkal tiszteletlenebbnek érzem a Revenge-t…


Persze, _én_ minek „sértődjek meg” miatta: nem is sértődök. Csak taszít. :-PPP Pedig nem vagyok sem prűd, sem elhanyagolható tisztelője a női szépségnek.

Tolakodó, arcátlan szexizmusán, és a hektoliterszámra szétlocsolt véren kívül nem értem, hogy mivel nőtt volna ez a film az átlag „B”-kategória fölé.


The Foreigner – Az idegen


Nekem ez már sok(k) volt a „bosszúból”…

– Bosszút állok a lányom haláláért!
– Bosszúból árultalak el, az öcsém/bátyám halála miatt!
– Azért tettem, hogy bosszút álljak rajtad!
– Ezt bosszúból meg fogom bosszulni! Ha bosszant, ha nem!
– Az általános iskolában kilöttyentetted a kakaómat, bosszúból most… 30 évvel később… megölöm az egész családodat!
– A oposszum bosszú hosszú! Lasszó hosszú bosszú!


Oké… mert lehetett volna ez egy jó film. De az, hogy itt _mindent és mindenkit_ a bosszúállás vezéreljen… az azért már a torkomon akadt. :-PPP

Eleinte még szurkoltam… aztán már csak szánakoztam… végül undorodtam az egésztől.

Mindenki bosszút állt benne mindenkin… és rajtam most megbosszulta magát az, hogy Jackie Chant és Pierce Brosnant is szeretem.

Kár ezért a filmért. Hogy csak ennyi mondanivalója volt. :-(((

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése