2017. október 6., péntek

Star Trek: Discovery s01e01-e03 & Mike Judge Presents: Tales from the Tour Bus s01e01 „Johnny Paycheck”



Star Trek: Discovery s01e01-e03


Úgy gondoltam, ha már a The Orville-lel így pofára estem :-P (mint „Star Trek” klón/paródia/folytatás/tribute/hasonmás/wannabe etc., a nem kívánt törlendő :-P), akkor már csak adok egy esélyt az „igazi” Star Trek folytatásnak/előzménynek is.


A benyomásom elég… hm… vegyes lett vele kapcsolatban.

Kezdem a pozitívumokkal: marhára érdekes, hogy egy antihős a főszereplő. Számomra ez újszerű és merész lépés volt egy Star Trek-től. :sör:

Nem éreztem/Nem érzem, hogy „orrvérzésig” akarnák tolni a régi Trek-feelinget („sablont”), hanem próbálnak/mernek új megoldások/húzások felé lépni, ami nekem tetszik. :thumbsup:

Alapvetően (bár nem éreztem az általam nagyon szeretett és vágyott „gépszíj-effektust”…) mindig kerestem és vártam a következő részt, azaz bevonzott a sorozat: kíváncsian és érdeklődve követtem epizódról-epizódra. :sör:

Ami pedig a negatívumokat illeti…

A főszereplő, Sonequa Martin-Green, nem szimpatikus. :-/// Egyszerűen nem sikerül(t) megszeretnem/megkedvelnem – pedig elsődlegesen az ő feladata lenne, hogy az egyszeri néző elköteleződjön a sorozat mellett.

A neve pedig, hogy Michael (érted: M-I-C-H-A-E-L! egy nőnek! :-PPP ) végtelenül irritáló. :-PPP Nem tudom, melyik „_kreatív_” elme szüleménye, de jó nagy baromság. :-PPP („Menj Jayden Smith mellé, és ülj le a szamárpadba, Michael fiam. Egyes.”). :-PPP

Valamint az is zavar, hogy (nyilván Spock nyomdokain…) megpróbálták/megpróbálják félvulkáni-félemberként elsütni – ami meg marhára nem jön ki jól. Inkább kínos és nyögvenyelős, mint „menő”. :-/// Igen, korábban mondtam, hogy nem akarják tolni a régi Star Trek sablont, és próbálnak új megoldásokat keresni – na, ez pont a kivétel, ami erősíti a szabályt. :-PPP

Saru (Doug Jones), aki Freddy Krueger és Ackbar admirális szerelemgyereke ;-) :-) , pedig egyszerre szeretne Spock és Data is lenni, de a rémálomszerű, leforrázott, nyers hús fejével nem lesz könnyű dolga belopni magát az ember szívébe… És a karaktere is egyelőre olyan… se leves, se hús. :-/

A Michelle Yeoh megformálta karakterről pedig már megjelenése pillanatában ordított, hogy… hm… „nem fog sokáig szerepelni a sorozatban” :-P, és ezen a benyomáson az opening creditben a neve előtt olvasható „special guest star” frázis sem enyhített túl sokat, ugye. :-PPP

A harmadik részben pedig végre megjelent az általam várva-várt Jason Isaacs, ám ő sem hengerelt (le) úgy, ahogy vártam és reméltem. :-S


Szóval… el van esve a kutya. :-/

A történet és a feeling tetszik, és azt hiszem, még pár részt bevállalok belőle, de nem tudom, meddig visz el a lendület, és mikor akad meg végképp a torkomon az ellenszenves főhősnő, és a mellette lévő, egyelőre „hoztam is, meg nem is”-kategóriás, egyen(ruhás)szürke  társkarakterek.


A „The Orville”-nél mondjuk 100x jobb, és azért ez is pozitívum. (Hogy valami derűs, felemelő ténnyel zárjam a rivjúmat… :-P :-) )


Mike Judge Presents: Tales from the Tour Bus s01e01 „Johnny Paycheck”


Take this job and shove it
I ain't working here no more
My woman done left and took all the reasons
I was working for

You better not try to stand in my way
'Cause I'm walkin' out the door
Take this job and shove it
I ain't working here no more


Őszintén szólva: leesett az állam. :eeekkk:

Azt hittem, hogy valami jópofa, marhulós, Archer-szerű agymenés – erre…

…erre ez egy élettörténet. Egy dokumentum-rajzfilm.

És elképesztően jó. Valami fantasztikus. :respect: :leborul:

Hogy miért a rajzfilm-miliő, az szinte érthetetlen – egy magyarázat van rá: a flashback-ek dramatizálása és a figyelemfelkeltés. Az én esetemben mindkettő működött. :sör:
 

Én, innen kies hazánkból, sajnálatos módon nem nagyon (…egyáltalán nem…) ismertem Johnny Paycheck-et, de most tátott szájjal néztem az élettörténetét, amit régi barátok, kollegák meséltek el.

És közben rengeteget röhögtek, cinkelték a Johnnyt, anekdotáztak-adomáztak róla és… megsiratták.

Valahogy… olyan rohadt jó lenne, hogyha rólam is így emlékeznének meg egyszer a régi barátok: csipkelődve, tréfálkozva, nagyokat röhögve… de végig olyan szeretettel, hogy a végén kiesik a szemükből egy könnycsepp.

Johnny Paycheck eszméletlenül extravagáns figura volt, öntörvényű, a gyertyát két végén égető – született tehetség.

Nem tudom, kedveltem-e volna, ha személyesen ismerem… de most irigylem azokat, akik személyesen ismerték.

…és fél karomat odaadnám azért, hogy visszamehessek az időben, és ott legyek 1977-ben, amikor a rendőrökkel farkasszemet néző, sztrájkoló bányászok között már-már kirobbant a harc, és egyszer csak megjelent Johnny és egy szál gitárral rákezdett a „Take This Job and Shove It” dalára…


I been workin' in this factory
For nigh on fifteen years
All this time I watched my woman
Drownin' in a pool of tears

And I've seen a lot of good folks die
That had a lot of bills to pay
I'd give the shirt right offa' my back
If I had the guts to say:

Take this job and shove it
I ain't working here no more



 Ha 10/10-nél alább értékelném, az olyan lenne, mintha lehazudnám a csillagokat az égről. :respect:

Nem tudom, hogy a többi rész is eléri-e majd ezt a szintet, de hogy Johnny Paycheck története olyan volt számomra, mint derült égből a villámcsapás, ahhoz kétség sem fér. :leborul:

Ma meghallgattam – újra – az „Old Violin”-t, lyrics-szel… és végig nyeldekeltem a könnyeimet…

 
„Well, I can't recall, one time in my life,
I've felt as lonely as I do tonight.
I feel like I could lay down, and get up no more,
It's the damndest feelin'; I never felt it before.

Tonight I feel like an old violin,
Soon to be put away and never played again.
Don't ask me why I feel like this, hell, I can't say.
I only wish this feelin' would just go away.”

Rest In Peace, Johnny Paycheck


Köszönet ezért az élményért, Mike Judge! :sör:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése