Toivon tuolla puolen – The Other Side of Hope – A remény másik oldala & Ghost Wars s01e01-02

 Toivon tuolla puolen – The Other Side of Hope – A remény másik oldala

„You will now be escorted back to the Reception Centre. You may not leave it until you're taken to the airport tomorrow morning. You have no right to appeal against this decision. Next one.”

…úgy elgondolkoztam.

Hogy így fog emlékezni ránk, magyarokra, a világ?

Mert elhangzanak a filmben olyan dolgok, amiktől égni kezd az ember arca a szégyentől…

Persze, lehet azt hinni, hogy a finnek meg biztosan „festik magukat” ebben a filmben, hogy „ők bezzeg milyen jók” – hát, ahogy a nyitóidézetemet olvashatjátok, rohadtul nem így van… sőt.

„See you again, camel driver! Next time, you'll die!”

Finnország sem fogad senkit tárt karokkal, és akit csak lehet, azt simán visszatoloncolják – és aki meg maradhat, azt meg simán „levadászhatják” a finn nácik, és összeverhetik, leszúrhatják, felgyújthatják az utca közepén…

Ráadásul úgy sem nagyon lett „menekült-barát” a film, hogy a főszereplő Khaled (Sherwan Haji) nem éppen egy túl szimpatikus szíriai menekült: már annyi mindenen túl van, hogy teljesen megkeseredett és megkeményedett, nem az a simulékony, mosolygós fickó. Teljesen tudatában van annak, hogy hiába jutott el Finnországig, egy hajszálon múlik csak, hogy visszakerüljön a háborúba – ahol már elvesztette majdnem a teljes családját. Tudja, hogy nem fogadják szívesen, tudja, hogy számára minden egyes nap, amit finn földön tölthet, ajándék az élettől.

„- What is your religious denomination? Are you a Sunni, a Shia, an Alawite...

- I buried the Prophet and all gods along my family.

- I'll write down "an atheist."

- Whatever you want. But I'm not that, either.”

És döbbenet, amikor olyanokkal találkozik, akik épp oly magától értetődően segítenek rajta, mint ahogy a nácik szintén „magától értetődően” ölnék meg, habozás nélkül, mert az ő szemükben nem is ember.

Én meg nézem ezt a filmet, és eszembe jutnak azok a kollegáim, akik arról beszélgetnek, hogy kinek milyen ötlete van a menekültek megállítására, hogy ki szerint hol kéne legéppuskázni őket: még a tengeren, vagy elég a kerítésnél… Persze, nőket, gyerekeket, mindenkit, „mert ezek nem emberek”.

…

„- Why did you want to come to Finland?

- I didn't. In the Polish city of Gdansk, skinhead Nazis attacked me in front of the port. I had to run away. I hid aboard a cargo ship. I was tired and fell asleep. When I woke up the ship was already at sea. A sailor found me. He was a good man, he didn't tell the Captain. He brought me food and drink. Later he told me the ship was bound for Finland. When I asked him about Finland, he said it was a good country with equality for all. That the Finns have had their own war. That you've had your own refugees. And you will never forget it, never. Above all, this is a good country with good people.

- What did you think?

- I thought I was really lucky.

- And now?

- This is a country with no war. I want to stay here. Learn the language. Find a job. Find my sister and bring her here, too. To make sure she has a future.

- What about yourself?

- I don't matter.”

Közben persze aranyos, érdekes és jópofa a másik szál, Wikström (Sakari Kuosmanen) története is, aki vendéglőt nyit, igazán „eredeti” személyzettel :-) … de mivel közben Khaled (és lánytestvérének) élete a tét, valahogy, olyan múló felderülések ezek a pillanatok.

 

Ami még különlegessé teszi ezt a filmet, az a meglepő pillanatokban meg-megszólaló, élő zene, remek finn zenekarokkal… sokszor nem is nagyon érti az ember, hogy mit keres itt-ott egy-egy dal: de elcseszettül feelinges lesz tőle a film. :thumbsup:

Mint, amikor főhősünk betéved egy Dumari ja Spuget koncertre, és Tuomari Nurmio elnyomja a „Skulaa tai delaa – I Play or I Die” című számukat…

Összességében keserű pirula ez a film. Főleg annak, aki magyarnak és/vagy tisztességes embernek tartja-érzi magát.

Ghost Wars s01e01-02

Valahogy most szerettem volna olyan filmet nézni, amin „olyan jó félni”, ha értitek, mire gondolok. ;-)

Első körben a „Terror in the Woods” s01e01-re neveztem be, de – annak ellenére, hogy elvileg ez valódi, megtörtént eseményeket dolgoz fel, amiket ráadásul azok narrálnak végig, akikkel megtörtént – ez valahogy túl bazári ijesztgetéssé fajult.

Hadd mondjam el az első történet felütését: két srác a harmadik haverjuk esküvőjére utazik, de nincs hol aludniuk, mire a menyasszony felajánlja nekik, hogy aludjanak a nemrég elhunyt nagymama a világtól elzárt, erdei kunyhójában (igen, ott hunyt el a nagymama a kunyhóban!), amit most néha egy kissé elborult nagybácsi használ vadászkunyhónak. Aki nem szereti az idegeneket. Sőt, valószínűleg rájuk is fog támadni, ha ott találja őket. És mivel vadász, persze, fegyvere is van. Hja, és tudja és szereti is használni. És nem nagyon lehet vele beszélni. Jobb, ha elfutnak, ha jön. Vagy ők is szerezzenek valami fegyvert. Erre a két srác magához vesz egy baltát a kunyhó előtti farakástól, és bemegy a házba, „aludni”…

Baszki… Ez akkora baromság, hogy a fal adja a másikat. Énszerintem. Ha meg valakivel ez _tényleg_ megtörtént, az nagyobb idióta, mint bárki, kerek e világon. :-PPP

Idegrohamot is kaptam tőle, kellően, de ez nem az az élmény volt, amire vágytam :-/, ezért nyomban fejest ugrottam a Ghost Wars-ba…

…és bitangul tetszett, bonyek! :sör:

Én nem tudom, hogy Vincent D’Onofrio mi a fenét csinál(t magával) mostanság: de az biztos, hogy elcseszettül remek karaktereket hoz! :respect: Döbbenetes, hogy hová jutott/nőtte ki magát a Men in Black félidióta-félalien, zombiszerű Edgar-ja óta…

Itt egy olyan papot alakít, akit szemrebbenés nélkül elfogadnék saját papomnak, és akinek a józan esze nem ment el a vallással, és a való élettel való közvetlen kapcsolata sosem szűnt meg.

„We've never had death like this. It can change a town forever. It gets etched into our collective memory and it can define us. Tell us who we are. I know this is where I'm supposed to comfort you and tell you that it's all part of God's plan. Well, this is not a sales pitch and I'm not some stranger. I'm a neighbour and a friend first. Speaking as someone who grew up in this town, I can only say is... holy shit. Holy shit!”

A második részben pedig megjelent Kim Coates, mint hajóskapitány – mint elképesztően remek karakter! –, és be kellett látnom, hogy engem megvett kilóra ez a sorozat. :thumbsup: :sör:

Oké, a főszereplő srác nem túl… hmm… „erős”, de a remek (nagy!) karakterszínészek olyan dinamikával, és olyan élettel töltik meg a sorozatot, hogy lüktet az egész. :respect:

Az „ijesztegetés” nem bazári, olcsó horror-szinten van benne (bár a CGI lehetne erősebb…), és a felvázolt szituáció is eléggé izgalmas és kellemes borzongást kelt.

Igazából nem nagyon akarnék beszélni rajta/róla: egy remek kis misztikus-fantasy-horror-dráma, egy világtól elzárt, alaszkai kisvárosban.

Vincent D’Onofrio és Kim Coates tartják a vállukon a sorozatot: de úgy, mint két kőszikla. :respect:

Alig várom a következő részt. :sör:

FISH!

Indítsuk be a hosszú hétvége előtti pénteken, csöndes őrült horgászlelkünket egy kellemes, méretes FISH!-sel, én azt mondom... :sör: :-D

Wind River & sorozatok…

Wind River

„You know how far that drill camp was from where I found Natalie's body?

Six miles. Barefoot. That's a warrior. That's a warrior.”

Talán gyerekkori becsípődés – de nagyon szeretem az indiánokról szóló filmeket, vagy ami esetleg konkrétan nem is róluk szól, de szerepelnek benne… szóval, mindent, ami „indiános”. :-)

És nem, már nem „Karl May”-os, „Winnettou”-s, ködös ikonra festett, misztikus, nemes, büszke és elfszerűen emelkedett, emberfeletti embereknek látom őket: hanem egy fantasztikus – kis híján írmagig kiirtott… – népnek, akik olyan különlegesen, annyira másként, annyira… szellemi síkon nézik a világot, hogy az én szememben igazi elgondolkodtató és gondolkodásra, másként látásra késztető emberek. :respect:

Például Graham Greene-t akkor is szeretni fogom, ha egyedül maradok a világban. :leborul:

A Wind River is az ő „világukban” játszódik – de egy cowboy a főszereplője.

Ezért lehetne az ember ideges („egy cowboy a főszereplő egy indián(os) filmben?!”), de én nem tudok az lenni – mert a cowboy meg Jeremy Renner, akit a fene se tudja, miért, de nagyon bírok. :sör:

Hideg ez a film. És rideg. Nyersen, zsigerien kegyetlen.

Egy olyan világot mutat meg, aminek elzártsága csak azt segíti elő, hogy az erős, a kegyetlen, a gátlástalan uralkodhasson a gyengék, a többség felett.

És aki fel akarja, tudja, meri venni a kesztyűt az erősekkel szemben, az – a maga csendességében – ugyanolyan kíméletlen, és zsigeri lesz, mint amazok: de nem talál a kegyetlenségben örömöt, mint amazok… csak teszi, amit tennie kell.

Hja, igen: a sniper-es/mesterlövészes filmeket is nagyon bírom: és mivel Jeremy Renner azt alakít – ez _tényleg_ az én ízlésemet telibeverő film. :sör: :thumbsup:

Ha hasonlítanom kellene valamihez, akkor a Winter’s Bone és a Mystery Road & Goldstone páros jutna azonnal eszembe – és azok is bitang jó filmek, meg kell hagyni.

Fájdalmas, félelmetes, jeges csendesség van a Wind River gyönyörű képeiben… de mindegyik kép mögött ott érzi-féli az ember a halált.

…és közben csodálja azokat, akik mégis képesek ott élni, és szó szoros értelmében nap-mint-nap harcolni a túlélésért. Az élet jogáért. Amit _ott_ nem adnak sem ingyen, sem könnyen.

…és közben döbbenetes, de átkozottul felnézek a gyászoló apára, a csodálatos, gyönyörű indiánra, akit Gil Birmingham, egy komancs harcos formál meg.

Mert az ő helyében én ordítanék, üvöltenék, tombolnék, egyszerre akarnék ölni és meghalni, tűzbe és vérbe borítanám a világot…! :-OOO

…de ő csak mond néhány szót, csendesen… és egész világok fordulnak meg bennem. :respect:

„She was 18 and I chose to trust her. And I chose wrong.”

Nemhogy nem gondolom „gyávának”: erősebbnek és bölcsebbnek látom, mint bárkit, ebben a filmben. :leborul:

„- What's with the paint?

- It's my death face.

- Is that right? And how would you know what that is?

- I don't. Just made it up. There's no one left to teach me.”

A film vége meg olyan „erős”, hogy az ember torokszorulva nézi: már a showdown is brutális, mint maga a zord, téli világ – erre jön a hegytetőn elbeszélgetés a gyilkossal, ami még emel a szinten – de erre még képes rápakolni a kórházi beszélgetés – és a végén a gyászoló apával történő találkozás olyan, hogy… szinte fáj a gyönyörűsége.

„- Just need to sit here. Just for a minute. Got time to sit with me?

- I ain't goin' nowhere.”

Fantasztikus, feledhetetlen film lett a Wind River. Méltó a piedesztálra. :respect:

És most pár szó sorozatokról: kezdem azzal, hogy elég sok vackot láttam, de most – a Wind River után – csak a jókról akarok pár szót szólni: és szerencsére azok is akadnak már páran. :sör:

Visszatért a Dirk Genty!

Erejének teljében: imádtam minden pillanatát. :-) És itt lesz már John Hannah is!

Must see, bonyek. :-D

Star Trek: Discovery

Köpni-nyelni nem tudtam, annyira jó volt a negyedik rész… „The Butcher's Knife Cares Not for the Lamb's Cry”.

Le vagyok döbbenve… :sör:

Visszatért a Lethal Weapon!

Még mindig nagyon szeretem: jó volt újra látni, izgulni és nevetni! :sör:

The Good Doctor

Az új szezon legjobbja: imádom – sírok és nevetek rajta állandóan. Nincs benne fekete, vagy fehér karakter: _emberek_ vannak benne. És ez döbbenetes. :respect:

Ghosted

Oké, ez kakukktojás, guilty pleasure – de oda se neki! _Nekem_ nagyon bejön az ökörmarhasága. :-D

A csuda egye meg: tök jó, hogy vannak ilyen sorik is! :sör::sör::sör:

:-)

Iceland - Izland

...és most szeretnék megemlékezni erről a fantasztikus kis országról, 330.000-340.000 ezer főnyi lakosságáról, remek focijáról, nagyszerű filmjeiről (Á annan veg - Either Way, Trapped – Ófærð), eszelősen jó zenekarairól (Skálmöld), csodálatos tájairól. :sör: :respect:

Tribute to Iceland

https://444.hu/2017/10/06/a-300-ezres-izland-egyenes-agon-juthat-ki-a-vilagbajnoksagra 

http://www.szauerjudit.hu/10-1-dolog-amit-nem-tudtal-izlandrol/ 

Star Trek: Discovery s01e01-e03 & Mike Judge Presents: Tales from the Tour Bus s01e01 „Johnny Paycheck”

Star Trek: Discovery s01e01-e03

Úgy gondoltam, ha már a The Orville-lel így pofára estem :-P (mint „Star Trek” klón/paródia/folytatás/tribute/hasonmás/wannabe etc., a nem kívánt törlendő :-P), akkor már csak adok egy esélyt az „igazi” Star Trek folytatásnak/előzménynek is.

…

A benyomásom elég… hm… vegyes lett vele kapcsolatban.

Kezdem a pozitívumokkal: marhára érdekes, hogy egy antihős a főszereplő. Számomra ez újszerű és merész lépés volt egy Star Trek-től. :sör:

Nem éreztem/Nem érzem, hogy „orrvérzésig” akarnák tolni a régi Trek-feelinget („sablont”), hanem próbálnak/mernek új megoldások/húzások felé lépni, ami nekem tetszik. :thumbsup:

Alapvetően (bár nem éreztem az általam nagyon szeretett és vágyott „gépszíj-effektust”…) mindig kerestem és vártam a következő részt, azaz bevonzott a sorozat: kíváncsian és érdeklődve követtem epizódról-epizódra. :sör:

Ami pedig a negatívumokat illeti…

A főszereplő, Sonequa Martin-Green, nem szimpatikus. :-/// Egyszerűen nem sikerül(t) megszeretnem/megkedvelnem – pedig elsődlegesen az ő feladata lenne, hogy az egyszeri néző elköteleződjön a sorozat mellett.

A neve pedig, hogy Michael (érted: M-I-C-H-A-E-L! egy nőnek! :-PPP ) végtelenül irritáló. :-PPP Nem tudom, melyik „_kreatív_” elme szüleménye, de jó nagy baromság. :-PPP („Menj Jayden Smith mellé, és ülj le a szamárpadba, Michael fiam. Egyes.”). :-PPP

Valamint az is zavar, hogy (nyilván Spock nyomdokain…) megpróbálták/megpróbálják félvulkáni-félemberként elsütni – ami meg marhára nem jön ki jól. Inkább kínos és nyögvenyelős, mint „menő”. :-/// Igen, korábban mondtam, hogy nem akarják tolni a régi Star Trek sablont, és próbálnak új megoldásokat keresni – na, ez pont a kivétel, ami erősíti a szabályt. :-PPP

Saru (Doug Jones), aki Freddy Krueger és Ackbar admirális szerelemgyereke ;-) :-) , pedig egyszerre szeretne Spock és Data is lenni, de a rémálomszerű, leforrázott, nyers hús fejével nem lesz könnyű dolga belopni magát az ember szívébe… És a karaktere is egyelőre olyan… se leves, se hús. :-/

A Michelle Yeoh megformálta karakterről pedig már megjelenése pillanatában ordított, hogy… hm… „nem fog sokáig szerepelni a sorozatban” :-P, és ezen a benyomáson az opening creditben a neve előtt olvasható „special guest star” frázis sem enyhített túl sokat, ugye. :-PPP

A harmadik részben pedig végre megjelent az általam várva-várt Jason Isaacs, ám ő sem hengerelt (le) úgy, ahogy vártam és reméltem. :-S

…

Szóval… el van esve a kutya. :-/

A történet és a feeling tetszik, és azt hiszem, még pár részt bevállalok belőle, de nem tudom, meddig visz el a lendület, és mikor akad meg végképp a torkomon az ellenszenves főhősnő, és a mellette lévő, egyelőre „hoztam is, meg nem is”-kategóriás, egyen(ruhás)szürke  társkarakterek.

A „The Orville”-nél mondjuk 100x jobb, és azért ez is pozitívum. (Hogy valami derűs, felemelő ténnyel zárjam a rivjúmat… :-P :-) )

Mike Judge Presents: Tales from the Tour Bus s01e01 „Johnny Paycheck”

„Take this job and shove it
I ain't working here no more
My woman done left and took all the reasons
I was working for

You better not try to stand in my way
'Cause I'm walkin' out the door
Take this job and shove it
I ain't working here no more”

Őszintén szólva: leesett az állam. :eeekkk:

Azt hittem, hogy valami jópofa, marhulós, Archer-szerű agymenés – erre…

…erre ez egy élettörténet. Egy dokumentum-rajzfilm.

És elképesztően jó. Valami fantasztikus. :respect: :leborul:

Hogy miért a rajzfilm-miliő, az szinte érthetetlen – egy magyarázat van rá: a flashback-ek dramatizálása és a figyelemfelkeltés. Az én esetemben mindkettő működött. :sör:

 

Én, innen kies hazánkból, sajnálatos módon nem nagyon (…egyáltalán nem…) ismertem Johnny Paycheck-et, de most tátott szájjal néztem az élettörténetét, amit régi barátok, kollegák meséltek el.

És közben rengeteget röhögtek, cinkelték a Johnnyt, anekdotáztak-adomáztak róla és… megsiratták.

Valahogy… olyan rohadt jó lenne, hogyha rólam is így emlékeznének meg egyszer a régi barátok: csipkelődve, tréfálkozva, nagyokat röhögve… de végig olyan szeretettel, hogy a végén kiesik a szemükből egy könnycsepp.

Johnny Paycheck eszméletlenül extravagáns figura volt, öntörvényű, a gyertyát két végén égető – született tehetség.

Nem tudom, kedveltem-e volna, ha személyesen ismerem… de most irigylem azokat, akik személyesen ismerték.

…és fél karomat odaadnám azért, hogy visszamehessek az időben, és ott legyek 1977-ben, amikor a rendőrökkel farkasszemet néző, sztrájkoló bányászok között már-már kirobbant a harc, és egyszer csak megjelent Johnny és egy szál gitárral rákezdett a „Take This Job and Shove It” dalára…

„I been workin' in this factory
For nigh on fifteen years
All this time I watched my woman
Drownin' in a pool of tears

And I've seen a lot of good folks die
That had a lot of bills to pay
I'd give the shirt right offa' my back
If I had the guts to say:

Take this job and shove it
I ain't working here no more”

 Ha 10/10-nél alább értékelném, az olyan lenne, mintha lehazudnám a csillagokat az égről. :respect:

Nem tudom, hogy a többi rész is eléri-e majd ezt a szintet, de hogy Johnny Paycheck története olyan volt számomra, mint derült égből a villámcsapás, ahhoz kétség sem fér. :leborul:

Ma meghallgattam – újra – az „Old Violin”-t, lyrics-szel… és végig nyeldekeltem a könnyeimet…

 

„Well, I can't recall, one time in my life,
I've felt as lonely as I do tonight.
I feel like I could lay down, and get up no more,
It's the damndest feelin'; I never felt it before.

Tonight I feel like an old violin,
Soon to be put away and never played again.
Don't ask me why I feel like this, hell, I can't say.
I only wish this feelin' would just go away.”

Rest In Peace, Johnny Paycheck

Köszönet ezért az élményért, Mike Judge! :sör: