Beterang – Veteran & Louder Than Bombs & Suicide Squad

Két, jobbára feledhető mozi – meg plusz egy, aminek az emlékét is ki kellene égetni az agylebenyemből… :-PPP

Beterang – Veteran

Szeretem, és mindig is szerettem a dél-koreai filmek agyszíjledobós őrületét, de ez azért nem volt az igazi. :–/

Az első 15-20 percet imádtam, és arra gondoltam, hogy ez valami hatalmas lesz: egy rengeteg szöveg és jelenetpoénnal megtűzdelt, szikrázó és sziporkázó akciófilm. :-D :sör:

Ám utána jött egy műfaji/hangulat-váltás, és átmentünk a kiszolgáltatott kisember drámájába, ami bármennyire is hatásos volt, nekem kifejezetten fájt az éles váltás a humoros akcióból, a kegyetlen megaláztatásba… :-(

Aztán a magányos rendőr harcát láthattuk egyszerre a hatalmas befolyással bíró, már-már érinthetetlen „gonosszal”, és korrupt és/vagy gyáva feletteseivel… Amolyan elkeseredett, sziszifuszi szélmalomharccá vált az egész. És ez megint nem esett jól. :-/

A végére pedig a macsó, rámenős zsaru „beletört” a szükség kényszerítette kerékvágásba, ami hiába volt észszerű, és természetesen jogos „önvédelem”, nekem mégis azt jelentette, hogy a karakter megtagadja önmagát/megadja magát, és belesimul a rendszerbe.

Hiába (akarták) érzékeltetni, hogy a földön fekve, megverve is nyert – én mégsem éreztem azt… :-///

Ha az első 15-20 perc vonulatát követik, szerintem simán lehetett volna 10/10-es.

Így jóindulattal teszek rá 6,5/10-et… :-///

Louder Than Bombs

A meg nem értett, lázadó, de mégis „oly’ annyira egyedi és különleges” amerikai tini archetípusától agylobot kapok. Véreset hányok. :-OOOOO

Mégis újra és újra a pofámba tömik ugyanazt a klisé-kölyköt. :-PPP

Ettől persze működhet(ne) a film, és működik is.

Csak borzasztóan fájdalmas a film üzenete, és emiatt a lázadó (köcsög) tini is még jobban az agyamra megy. :-OOO

Mert a film azt üzeni, hogy az önmegvalósító haditudósító, fényképész újságíró anya boldogtalan volt attól a sok borzalomtól, amit a nagyvilágban látott és összefényképezett, meg attól, hogy sokat kimaradt az otthoni család életéből.

Az otthoni család boldogtalan volt az anya hiánya, és amiatt, hogy muszáj volt a rendszeres napi életüket nélküle felépíteni.

A gyerekek boldogtalanok és/vagy depressziósak, apa boldogtalan, szeretőt tart és/vagy depressziós, anya boldogtalan, szeretőt tart és/vagy depressziós. De legalább önmegvalósít. Ám így is rossz neki. Meg mindenkinek.

Ráadásul én is boldogtalan lettem már filmnézés közben is, a végére meg pláne…

Hát ennyi, dióhéjban. :-///

Suicide Squad

– Hol vagy már, Halálos Lövés?

– Lövésem sincs, Csúszó Csomó!

– Tréfa Mester! Te merre vagy?

– Éppen Paprika Jancsit tapogatom, aki lány!

– Akkor inkább Paprika Julcsi, nem?!

– Vigyázat, Gyilkos Kroki mindenkit megharap!

– Ó, hogy vinne el Az Ördög!

– És hozna vissza Bumeráng kapitány!

– Ha ezt káoszt látná Zászló parancsnok!

– Majd Klasszikus Japán Kard elmondja neki!

…

Nem, ez nem humoros: ez kínos. :-PPP Valamiért meg tudom érteni, hogy miért nem fordították le az összes DC-s „beszélő nevet” a filmben: nem akarták, hogy a közönség állandóan felröhögjön, amikor kimondanak egyet. :-PPP

Akartam nézni (agymosásnak) egy igazi agyatlan akciófilmet: de ez még annak se volt jó. :-PPP

Kínos műmájerkedés, üres arcoskodás, lufikarakterek, totál érdektelen minden és mindenki.

Paprikajancsi és Tréfamester kínos röhögései különösen halálra idegesítettek: még akkor is, hogy tudtam, éreztem, hogy szívből fakadnak – mert éppen ennyire érezték magukat kínosan a szereplők. :sux:

Ez egyszerűen, Borz Alom volt. :-PPP

 :thumbsdown:

The Night Of – Aznap éjjel s01

István ajánlására vágtam bele ebbe a soriba – és nem bántam meg. :sör:

Kemény volt, borzasztóan véres, nyers és zsigeri, nagyon nyomasztó.

Igazából számomra a John Turturro által alakított (zug)ügyvéd adta el a showt: mert a főszereplő Naz (Riz Ahmed) egyszerűen… nem tudott szimpatikus lenni, már a kezdet-kezdetén sem… a sorozat előrehaladtával meg főleg nem. :-/

Sőt, többet mondok: mert ahogy próbálom összeszedni a gondolataimat (az utolsó részt már vagy két napja néztük meg…) egyre inkább arra jövök rá, hogy nem nagyon tudok sok jót mondani a sorozatról.

Igazából csak kettőt: az Ügy (összetettsége, és feltárásának izgalma) és John Turturro.

Ám – mint nyitómondatomból kiderül – ez a két dolog elég ahhoz, hogy pozitív előjellel kerüljön ki az ember a végén…

…bár… ha belegondolok, és a legeslegvégén nincs ott a macskás-pillanat, akkor szerintem eléggé megkeseredett volna a szánk íze.

De szerencsére ott volt.

A filmben taglalt gyilkosság minimum borzalmas, és az örvény, amibe Nazt saját ostobasága, ostoba döntései sodorják olyan ijesztő, mintha az ember a vihar szemébe nézne.

És ebből az egészből azt látod, hogy simán „bedarálhat a rendszer”, és igazából egymagadban vagy azzal, hogy ártatlanságodat hangoztatod – de rég rossz, hogy még abban sem vagy, nem lehetsz biztos…

Csak John Turturro, az ekcémája, és a macska tartanak a „jó oldalon”: és az a teljesen normális, emberi vágyad, hogy ne derüljön már ki az Naz-ról, hogy bestiális gyilkos.

Ezért a részemről nagy-nagy piros pont a készítőknek: hogy a befejezés sem lett csak fekete, vagy csak fehér. Imádtam a befejezést, köszönet érte. :respect:

Ám közben… hááát… legalábbis, akadtak gondjaim a dramaturgiával. :-///

Eleinte amolyan „(ki)oktatófilmnek” tűnt az egész: „látod?! ne drogozz, ne igyál, ne kösd el apád kocsiját, ne menj bele egyéjszakás kapcsolatba, mert a következő pillanatban már a börtönben fogsz rohadni!”. Egyáltalán nem mondom, hogy nincs igaza ennek az üzenetnek – csak ne rágják már a képembe, pépesítve, mert az nem nagyon tetszik… :-///

Illetve, hogy miért ment el olyan időhúzó-álművészies irányba a forgatás, hogy a rendőrségi gyűjtő és a börtön, meg a börtön és a bíróság közötti rabszállításokat minden alkalommal hosszú percekig „csodálhattuk”. Az első ilyennél azt gondoltam: biztos fogolyszöktetés lesz, vagy baleset, esetleg harc a rabszállítón lévő rabok között – de nem. Csak néztük az utazásaikat. Minden egyes részben legalább 2-3 alkalommal. Ne már… :-///

…meg a csapban lefolyó vizet… meg a kitömött szarvas fátyolosan poros üvegszemét, amiről azt hittem, majd kiderül, hogy kamera van benne, de nem – csak néztük-nézegettük, hogy „ha ezek a szemek beszélni tudnának!” melankóliával… :-PPP

Meg a vágások. Leírok egy másodpercre pontos példát:

9p 37mp – 9p 47mp: Naz drogozik a sitten

9p 48mp – 10p 14mp: Naz anyja otthon családi képeket néz

10p 15mp – 10p 46mp: a bíróságon tanúskodik egy rendőr

10p 47mp – 11p 40mp: John Turturro a futópadon a konditeremben

Lehet, hogy ez a két percen belül, négy különböző helyszínen lezajló, négy különböző jelenet másnak menő, vagy ideillő, netán művészi önmegvalósítás – engem szimplán idegesített. :-OOO

A másik, ami gyomorrúgással ért fel a számomra: amikor a hatodik rész úgy ér véget, hogy John Turturro egy vascsővel a kezében áll a pincében, és az egyik gyanúsított, többszörösen elítélt fegyveres bűnöző zörög valahol a sötétben. Cliffhanger! Hű, mi lesz itt! – gondoltam.

Erre a következő rész úgy nyit, hogy John Turturro otthon, a konyhájában, a konyhapulton(!) szedi ki éppen a macskaszart a macskaalomból (ahogy minden normális ember, ugye… :eeekkk: :-OOO ), és egy rohadt hang nem hangzik el azzal kapcsolatban, hogy mi a fene volt előző este a fekete gengszterrel a pinyóban! :aaahhhh: Na ne már! A Tortúrában ennél kevesebbért vágták le James Caan lábát, csesszétek meg…! :-OOO

A film végén meg mindenki kapott egy kis utóhangot: hogy ki mit csinál(t) később, hogy alakult a sorsa.

Csak az Amara Karan megformálta ügyvédnő nem. :-PPP

 

Csöndesen kérdezem meg, hogy ő miért maradt ki…?! Kellett a képernyőidő a kitömött szarvasfejnek? Vagy a lefolyónak?! :-PPP

 

Box nyomozó (Bill Camp) számomra sajnos a végére sem lett szimpatikus.

Az, hogy az ügyvédnő (Amara Karan) rávezetése, és szembesítése nélkül simán figyelmen kívül hagyott volna szemtanukat és bizonyítékokat, az a szememben legalábbis pofátlanság.

Nekem ő már ne tetszelegjen a „derék, becsületes zsaru” képében. :-PPP

De egyébként én sok mindent képes vagyok elhinni: mondjuk, azt nem nagyon tudtam, hogy az ügyvédnő ilyen pikk-pakkra odadobja magát egy legalábbis erősen gyanús, éppen vád alatt álló alaknak (aki akár még simán lehet, hogy el is követte, amivel vádolják), és szemrebbenés nélkül megtesz neki olyanokat, ami nem pusztán az ügyvédi karrierjét, hanem az egész életét, jövőjét tönkreteheti. :-OOO

Hiszem, és tudom, hogy a szerelmes rengeteg ostobaságot megtesz a szerelméért: de nekem _ez a „szerelem”_ teljesen hiteltelen, minden előzményt nélkülöző, erőltetett volt. :sux:

Na, igen.

Most, hogy bekezdések során át soroltam a nekem nem tetsző dolgokat, gondolhatjátok, hogy… szóval, azt, amit akartok. :-P :-) De mondom: mindezek ellenére, mégis tetszett a sorozat egésze.

De ehhez kellett a sötét, és ezernyi részlettel teli Ügy – és John Turturro. :sör:

Meg a macska. :-)

Mystery Road & Goldstone

Az a bajom Rusznyák Csabával, olyan jól ír a legrosszabb filmekről is, hogy az ember kedvet kap hozzá, hogy megnézze…

…aztán meg bambán mered az ending creditre, és arra gondol: „…hát ez meg mi a szahar volt…?!”. :-PPP

Persze, joggal mondhatnátok, hogy akkor meg mi a fenének olvasom a rivjúit, és minek „hallgatok rá”, ha sosem egyezik az ízlésünk?!

Nos, testvéreim az Úrban, azért, mert van a DE.

Amikor néha úgy beletrafál, hogy alig jutok szóhoz.

És ezekért a ritka, ötcsillagos pillanatokért érdemes mégis figyelnem a rivjúit, és nem feladva, nem elkedvetlenedve csekkolnom az általa (és általában CSAK ÁLTALA! :sör: ) megnézett, és ajánlott filmeket, mert simán akadnak benne igazi gyöngyszemek. :sör:

Most a Goldstone-ajánlóját olvastam, és így jutottam el két elképesztően karakteres, hangulatos, igazi neo-noir westernhez – ami Ausztráliában játszódik. :respect: :thumbsup:

Piszokul bánhattam volna, hogyha kimaradnak az életemből… :-OOO

Mystery Road

„- You copper, bro?

- Yeah.

- We hate coppers, bro. We kill coppers, bro.”

Az ausztráliai „Outback” („Isten háta mögötti vidék”) Winton nevű városkájába hazatér a frissen előléptetett aboriginal nyomozó Jay Swan (Aaron Pedersen), és azonnal nyomozásba kezd egy tinédzser aboriginal lány meggyilkolásának ügyében.

A helyiek bár ismerik Jayt, szófukarok-szótlanok, sőt, még inkább ellenségesek vele szemben, mint aki a saját „fajtája” ellen fordul(t).

„Are you a real copper or one of them black trackers who turns on his own type?”

Ráadásul, a többi (_nem_ aboriginal) rendőrtársa sem éppen szívélyes, vagy segítőkész vele, és ebben a nagyon kétértelműen beszélő, mosolyogva fenyegető, eléggé „minkét pályán játszónak tűnő” Johnno (Hugo Weaving) jár élen…

Feltűnik még a filmben a szintén nem túl „barátságos”, törvényenkívüliségét nem is nagyon titkoló, köcsög Pete Bailey (Ryan Kwanten), akiről mondjuk, már az első perctől ordít, hogy… hm… „lesznek vele gondok”…

„You that Abo copper?”

/Spit out./

Természetesen szerepelnek a filmben igazi, szerintem gyönyörű aboriginal színészek is, akik közül Old Boy (Jack Charles) a legkarizmatikusabb.

Talán az tetszett legjobban ebben a filmben, hogy semmit nem rágtak a szánkba: magányos csöndességben figyeljük a magányosan (számkivetetten…) nyomozó Jayt – azt látjuk, amit ő, azt tudjuk, amit ő: de mindent magunknak/magunkban kell megfogalmazni, mert senki nem mondja ki a képernyőn nekünk-helyettünk a dolgokat, és nincs közben egy „valakivel meg/kibeszélős”-jelenet. A következtetéseket magunknak kell levonnunk, magunknak kell összeraknunk a szálakat.

És én imádtam ezt. :respect:

Eszméletlen egyedi, és különleges volt a hangulata: nyomasztó, gyomorba rúgó, ellenséges – mint maga a vidék, amit látva arra gondoltam: „ezt a vidéket Isten nem az ember örömére teremtette, hanem a szenvedésére”…

Az utak, helyek elnevezése is eléggé beszédes volt: Mystery Road, Massacre Creek, Slaughter Hill…

…és a film végi befejezés a Slaughter Hill-en: méltó volt a hely nevéhez. Az egyik legjobb, legbrutálisabb leszámolás, amit valaha filmen láttam. Western filmekben nincs párja. :respect:

Nagyon tetszett ez a 2013-ban készült film, és immár felcsigázva vártam, hogy láthassam a hozzá készült „sequel”-t. :sör:

Goldstone

…meg voltam győződve, hogy mint minden folytatás (a ritka kivételektől eltekintve), ez a film is rosszabb lesz, mint elődje.

De nagyon pofára estem ezzel. :meaculpa:

Mert nekem sokkal jobban bejött, mint az első (ha pontozhatnám: az első rész 8/10, a második 9/10). :thumbsup:

„But old Jimmy wanted you to know that: this mob... it's your mob.

This land, you belong to it.”

Jay Swan (Aaron Pedersen) története/élete folyik tovább: az első résztől független, önálló folytatás, de időrendben érdemes előtte a Mystery Road-ot megnézni, hogy teljes legyen a kép, amit Jay-ről alkotunk.

Három évvel vagyunk a Winton városában történtek után, és Jay még mélyebbre nyomul az ausztrál „Outback”-be, egy magányos, tényleg szinte elhagyott bányászvárosba, Goldstone-ba, ahol nincsenek is házak, mindenki konténerekben és lakókocsikban él.

A bányászváros polgármesternője (Jackie Weaver) viszont nagyratörő (nagy gazdagságot hozó) terveket szövöget a bánya vezetőjével (David Wenham), egy zsoldoshadsereg is rendelkezésükre áll, és igyekeznek megvenni/lefizetni mindent és mindenkit. Akit pedig megvenni nem lehet, azt habozás nélkül elteszik az útból…

 

A városka (vagy inkább a „hely”...) csöndes, fiatal seriffje Joshua (Alex Russell) egy laza kölyök, aki igazából nem akarja észrevenni, hogy milyen sötét dolgok mennek a „városában”, és a polgármesternő burkolt fenyegetéseit is könnyedén veszi, és hagyja, hogy (meg)vezessék.

Ide érkezik meg Jay, aki egy eltűnt kínai lány ügyében nyomoz, és nagyon gyorsan szembe találja magát a bánya, a bányafőnök és a polgármesternő érdekeivel – és zsoldosaival…

…és lassan Josh is válaszúthoz ér: hogy továbbra is a polgármesternő „bábja” marad, vagy végre tényleg az a seriff lesz, aki mindig is akart lenni.

„- And why should I trust you?

- I'm giving you a choice... to be who you wanna be.

- Maybe it's me... giving you the choice.”

Természetesen ebben a filmben is szerepelnek nagyon szép aboriginal színészek, akik közül itt egyértelműen Jimmy (David Gulpilil) a legemlékezetesebb, legkarizmatikusabb. :respect:

 

És bár ez a film is egy remek leszámolásos lövöldözéssel ér véget (ami kemény, de korántsem ér fel a Mystery Road végső showdown-jával…), mégse emiatt lesz ez a film is emlékezetes, még emlékezetesebb, mint a Mystery.

Hanem azért, mert ez egy megváltás-történet. :leborul:

Amiben nem csak egy személy „ér el” önnön megváltásához, hanem többen is – és mindegyik megrendítő a maga nemében. :respect:

…de igen, szerintem Jay-é a legmélyebb – megint nincs kimondva semmi, de a záróképen Jay arca többet mond ezer szónál. :respect:

Azt hiszem, most már itt az ideje, hogy megemlékezzek Ivan Sen-ről, aki egy személyben írta és rendezte mindkét filmet :respect: – és aki elmondta, hogy Jay történetét trilógiává akarja bővíteni, azaz 2-3 éven belül lesz folytatás. :sör:

Számomra nagyszerű, emlékezetes élmény volt mindkét alkotás.

Must see.

:thumbsup:

Le Tout Nouveau Testament – The Brand New Testament – Legújabb testamentum & In a Valley of Violence

Egy eszméletlenül bejövős film – és egy másik, aminek csak a fele jött be ugyanennyire.

Le Tout Nouveau Testament – The Brand New Testament – Legújabb testamentum

Szerintem, már egy bő hónapja, hogy halogatom-tologatom a megnézését, ami… most már belátom… elég nagy baromság volt részemről. :shameonme:

Egész egyszerűen zseniálisnak találom! :respect:

Itt az ideje, hogy életemben először kiszórjak egy 11/10-es pontszámot. Vagy, ha úgy jobban tetszik, akkor egy 10*-ot. :leborul:

Hja, ne felejtsük már el, hogy ezt gyakorló, hívő keresztényként merem kijelenteni, mert vannak, akik „kedves blaszfémiának” tartják az egészet – miközben én „mindössze”_ kedvesnek_.

Meg végtelenül szerethetőnek. Megindítónak. Felderítőnek. Megnevettetőnek. Elgondolkoztatónak. És jóval mélyebbnek annál, mint amilyennek láttatni akarja magát. :megarespect:

Jaco Van Dormael egy átkozottul nagy zseni. :respect:

…és természetesen őrült is :-) de abból a fajtából, akit az ember legszívesebben a keblére ölelne, és átdumálna-átsörözne vele egész éjszakákat. :megarespect:

És tudom, hogy beszélhetnék vele egy csomó olyan dologról, ami engem is foglalkoztat-érdekel: Isten, a hit, a vallás, a dogmák, helyünk a világban, útkeresés, nevetséges és elszomorító dolgok, a mókuskerék, a kitörni vágyás, a megváltáskeresés, emberi ostobaság és szűklátókörűség – emberi szeretet és nagylelkűség. És hogy milyen jó is lenne szebbé-jobbá, élhetőbbé-szerethetőbbé tenni ezt a világot, és benne az embereket…

Jaco Van Dormael – te már most szebbé-jobbá, élhetőbbé-szerethetőbbé tetted számomra a Világot.

Köszönet érte.

Azt hihetnétek már, hogy ilyen „vallásos ömlengés” után ez biztos valami „hittérítő film” :-P hát, rohadtul nem az. :-PPP :-)))

Ez egy groteszk, egy abszurd, egy elég erős paródia és… hm… „elképzelt felsőbb hatalom kifigurázás”, ami gyakorlatilag egyenlőség jelet tesz Isten és Murphy közé.

Ami egyrészt bitangul vicces :-DDD másrészt meg nem kevés fájdalmat, csalódottságot érzek benne a „Jelen Istenével” szemben.

És a végtelen vágyat arra, hogy milyen jó lenne, ha nem úgy mennének a dolgok… hm… „Odafent”, mint ahogy mostanság mennek.

Egy fafejű, vaskalapos bigott erre mindjárt felszívná a vizet – de én csak fejet hajtok a bátorság, a vágy, és a szárnyaló képzelet előtt. :respect:

 

Nos, igen. Ugyanis Isten Brüsszelben él, egy ajtó nélküli kis lakásban, állandóan borostás, fürdőköpenyben mászkál, mint egy másnapos alkoholista, sört vedel nyakló nélkül, és a tévében megállás nélkül csak sportműsorok mennek. Hja, és igen, „munkaidőben” az „isteni dolgozószobában” ül, és írja az emberek életét megkeserítő „Murphy törvényeket” a lekváros kenyér leeséséről, meg ilyesmi, és közben genya módon röhög a markába. :-)))

 

Benoît Poelvoorde személyesíti meg azt az Istent – és döbbenetesen jól. :-DDD

(Katicámra meg marha büszke voltam, mert amikor először megláttul Benoît Poelvoorde-ot, azonnal szólt: „te, nem ez a manus volt abban a francia-belga vámosos filmben?”. De bizony, hogy igen! :-DDD Finánc a pácban)

Ám Istennek van egy lázadó tinédzser lánya, Ea  - Pili Groyne, akit alkalomadtán nem átall akár nadrágszíjjal is megverni…

…és egy csúnyán… vagy inkább brutálisan elnyomott felesége, „La femme de Dieu”, Yolande Moreau személyében, aki mos-főz-takarít, és baseball kártyákat gyűjt.

És igen, nem feledkeztek meg Jézusról sem, aki személyében sosincs jelen – ám mégis nagyon sokszor jelen van. :thumbsup:

A filmben Ea megunja alkoholista, önző, bunkó apja zsarnokoskodását, és Jézus segítségével megszökik a kijárat nélküli lakásból, és elhatározza, hogy bátyjához hasonlóan ő is apostolokat fog gyűjteni a világban. Mivel a báty már gyűjtött tizenkettőt, Ea megelégszik hattal – és így az Apostolok száma 18 lesz, amely szám az elnyomott édesanyának nagyon fontos: mivel egy baseball csapat áll 18 főből. (Én ezt eddig nem tudtam. :-) Most, hogy a Cubs 108 év után végre bajnokságot nyert, talán illő lenne beleásnom magam a témába… :-) )

Ugye, ebből nem az jön le nektek, hogy egy ez „keresztény hittérítő film” lenne?! Remélem… :-P :-)

De higgyétek el: nem is blaszfémia – hanem éppen hogy szerethető útkeresés, tiszteletre méltó másként gondolkodás. :respect:

A hat Apostol pedig… aaahhh. Egyszerűen jobbnál-jobbak a történeteik. :leborul:

Oké, Catherine Deneuve szála erősen az abszurdba és a groteszkbe hajlik… de teljesen elfér a film világában.

Ám a mesterlövész puskával gyilkoló François Damiens (A Bélier család, Körberajzolva) története legalábbis döbbenetesen jó…

…főleg akkor, amikor összekapcsolódik Auréliával, akit Laura Verlinden személyesít meg. :respect:

A magányos „madarász apostol” Didier De Neck utazása valami gyönyörű…

…és a lánynak öltözött, haldokló kisfiú apostol, Willy, akit Romain Gelin formál meg, legalábbis végtelenül szerethető. :respect:

Közben pedig micsoda zenék csendülnek fel, emberek! :aaahhhh:

Charles Trenet 1946-ban rögzített dalába, a „La Mer”-be egyszerűen beleszerettem, és azóta is újra és újra meghallgatom.

 

Az ember már-már elandalodva nézi az apostolok megtalálását, és Ea melletti elköteleződését – és közben újra és újra szénné röhögi magát azon, hogy a „dolgozószobája és az isteni számítógépe” nélkül teljesen tehetetlen „Isten” micsoda szívóágon van, ahogy Ea után eredve ő is kilép a Földre… :-DDDDD

Nem mondanám, hogy „kettősség”, de inkább „ötösség-hatosság” jellemzi a filmet: egy kis paródia, egy kis burleszk, egy kis szerelem, egy kis érzelem, egy kis groteszk, egy kis csoda és humánum, egy kis abszurd…

 

…és így áll össze tökéletessé a Dallam, és készül el „A Kép”. :leborul:

 

Döbbenetes élmény volt számomra. Fantasztikus. Már-már utolérhetetlen. :megarespect:

Döntsétek el ti, hogy nektek kell-e ez, vagy sem… :sör:

In a Valley of Violence

Nagyon érdekes, kettős élmény.

A film első fele 45-50 perc olyan megszokott, olyan klisés, annyira kiszámítható, hogy már-már fáj… :-PPP

…a második fele sem tartalmaz „meglepő csavarokat”, ámde hirtelen, hogy-hogy nem, a szereplők elkezdenek benne élni, tartalommal, jellemmel megtöltődni, sablonokból és kliséből kilépve karakterekké válni. :eeekkk:

A második 45-50 perc hirtelen kikerekedik, élettel telik meg (és persze bőven halállal…), és a kétdimenziós sablonkarakterek háromdimenzióssá válva néznek ránk a képernyőről.

Hogy lehet ez?! :-OOO Mi a fenét művelt Ti West, hogy ilyen minőségi váltás történt?!?!

…és hogy a fene enné meg: lehetett volna akkor ez egy 104 perces REMEK film is, nem csak egy 50 percig szemét, aztán meg 50 percig remek…?!

Micsoda pazarlás… :-///

Hja, és nem. Én nem értek egyet azzal, hogy kellett 50 perc a felvezetéshez, cseszd meg! :-OOO

Be is szaharnék menten, ha minden film ezt az utat járná be. :-PPP

De beszéljek akkor a második ötven percről.

Merem mondani, hogy a film mindössze nyolc szereplős – és hogy közülük hétnek a film második fele adja meg a kiteljesedést.

Mondjuk, ahogy elnéztem, az egész porfészek Dentonban jó, ha összesen laktak/éltek kéttucatnyian, szóval, nem az a nyüzsgő nagyváros. :-P ;-)

John Travolta menten kiemelkedik a többiek közül, mint a város féllábú-falábú seriffje, aki a „rosszfiú” James Ransone apja.

Szerintem leginkább ő az, akire emlékezni fogunk a film után. :respect:

Ethan Hawke nem túl jó, de nem is igazán rossz, mint főszereplő „jófiú”, de neki jutnak a legjobb szövegek és pillanatok…

„Those men left me with nothing. I'm gonna leave them with less.”

„– Now look I'm beggin' ya, don't shoot my son.

– The time for beggin' is over. Now's the time for prayin'.”

Taissa Farmiga igazi gyöngyszem a filmben, akinek a motivációi kristálytiszták, szerethetőek és értékelhetőek. Nélküle csak ostoba-otromba vérontás lenne az egész. :thumbsup:

James Ransome igazi tenyérbemászó, elkényeztetett köcsög ficsúr – szóval, tökéletes „főgonosz”. :-P :sör: :-)

Érdekes, itt is „kutyagyilkolás” indítja be az eseményeket, mint a John Wick-ben: úgy látszik, Hollywood-ot egyre inkább hatalmukba kerítik a radikális állatvédők. :-P :-)

Ám annyival nő a Valley a John Wick gyilkolásorgiája fölé, hogy a kutya és az ember kapcsolata sokkal jobban ki van domborítva (erre kellett 50 perc…?!), és hogy Ethan Hawke nem öl meg miatta száz embert, csak azokat, akiknek tényleg „körme kopása” volt a gyilkosságban.

Szóval, összegezve: én a film első felét nem tartom… hm… „túl sokra” :-P, míg a második fele már tényleg megérte a ráfordított időt, és megmutatta, milyen jó _lehetett volna_ az egész film is. Akár.

Ezért nem tudok felhőtlenül lelkesedni érte. :-/

De nem bántam meg a ráfordított időt. :sör: