2016. július 17., vasárnap

Trapped – Ófærð s01




Végre én is sort kerítettem erre a nagyszerű izlandi sorozatra – és elképesztően remek élmény volt. :thumbsup:

Ólafur Darri Ólafsson pedig atomkirály. :sör:


Huhhh… és most próbáljam már megfogalmazni, hogy miért is eszméletlenül jó ez a sorozat.

Három nagyon szerethető főszereplő, Seyðisfjörður város három rendőre: a rendőrfőnök Andri (Ólafur Darri Ólafsson), valamint a beosztottai Hinrika (Ilmur Kristjánsdóttir) és Ásgeir (Ingvar Eggert Sigurðsson).

Andrit előélete miatt nem lehet „kisvárosi, komoly gyilkossági ügyekben járatlan” rendőrnek nevezni, de azt mondom, hogy lelki sérülései okán, majdnem egy szinten van Hinrikával és Ásgeirrel – így szerintem egyáltalán nem túlzás azt mondani, hogy a három eldugott kisvárosi rendőrre rászakad egy gyilkossági ügy: a tengerből kihalászott, megcsonkított emberi törzs megtalálásával.

Ráadásul, éppen ekkor érkezik meg a városba az utasokkal zsúfolt óriási komphajó, és szakad a városra egy bitang hóvihar, ami miatt a Reykjavíkból a profi gyilkossági csoport napokig nem tud a helyszínre jutni.

És Andri lassan belelendülve, nyomozni kezd, miközben Hinrika és Ásgeir lépésről-lépésre lesznek méltó partnerei. :sör:


Bírom, hogy nem „szuperzsaruk”, hanem valamennyien _„csak”_ emberek: akik törekszenek a jóra, de közben hibáznak, (meg)bántanak másokat, bocsánatot kérnek, és bocsánatot nyernek – mert egyikük sem rossz ember, és mind a hárman egyet akarnak.

Nagyon jó köztük az együttműködés és a kémia – jó látni őket, ahogy együtt dolgoznak, na. :respect:

Hinrikának megismerhetjük a családi körülményeit is – sajnálatos módon, Ásgeirnek nem mutatják be a családi hátterét –, de legjobban Andrit ismerhetjük meg, aki elvált, de a jegygyűrűjét még mindig viseli, és háza felújítása miatt volt apósánál és anyósánál él, valamint neveli két lányát.

Andri végtelenül szimpatikus ember, akinek kezdeti botladozásait nem akarja a néző érteni, főleg, miután látja, hogy milyen tud lenni, amikor belelendül… ám később magyarázatot nyer az is, hogy miért indult be nála a nyomozási rutin olyan nehezen.


És persze a gyilkossági nyomozás közben egyre jobban világossá válik, hogy csöndes, eldugott kis Seyðisfjörðurban több sötét ügy is lappang a mélyben, és egy nyolc évvel korábbi, halálos áldozatot követelő tűzeset valódi körülményei is kezdenek lassan kibomlani…

Akit még menet közben megszerettem, az nem más, mint Hjörtur (Baltasar Breki Samper), aki éveket ült ártatlanul börtönben a gyújtogatás (és a haláleset) miatt. A kezdeti sötét, ellenszenves figurából egyre jobban bomlott ki az ember – és erre az emberségre a koronát a tűzesetben meghalt lány, Dagný (aki Hjörtur szerelme volt) édesapjával, Eirikurral (Þorsteinn Gunnarsson) való találkozás-beszélgetés tette fel, ami szvsz döbbenetesen erősre sikerült. :megarespect:

A holttest azonosítása, és a gyilkos utáni nyomozás egyre újabb és újabb fordulatokat vesz – minden rész végén akadt valami cliffhanger, vagy WTF-momentum, ami egyik sem volt mondvacsinált, vagy kikényszerített/kényszerű. :sör:

Nincs mese: Baltasar Kormákur egy zseniális, nagyszerűen felépített, élő-lélegző, valós emberi karakterekkel telepakolt sorozatot tett elénk az asztalra :respect: aminek befejezésétől… nekem személy szerint megszakadt a szívem…

Mert látni, ahogy egy életében egyszer egy nagy hibát elkövető, de következetesen jó és mindig jóra törekvő, talpig becsületes, családját mindenekfelett szerető ember teljesen magára marad, mint az ujjam… az valahogy a zsigereimben fájt. :-((((

Nagyon szeretném még látni Andrit, ahogy nyomoz, ahogy él, ahogy jön megy a maga mackós, csöndes bumfordiságával. :respect:

És ezzel maga Ólafur Darri Ólafsson is hasonlóképpen van, aki ezt nyilatkozta:

„I really hope we’ll be allowed to do another season. I’d like to meet Andri again.”

Én is nagyon-nagyon remélem! :respect: :sör:

Egyébként, ha valakit érdekel, találtam két érdekes cikket Ólafur Darri Ólafssonról és a Trapped– Ófærð-ről. Érdemes elolvasni, szvsz. :sör:

(Speaking from Budapest(!!!), where he’s filming the new NBC series Emerald City, Ólafsson explains how he developed the character” :-))) )
  
Amit még a rivjú végére idebiggyesztenék, az az, hogy sokan hasonlítják/hasonlították a Trapped – Ófærð-et a Fortitude-hoz.

Nos, én mivel nem láttam még a Fortitude-t, ezen összeméricskélések hatására most belevágtam abba is. Két rész után még elhamarkodott lenne „ítélkezni”, így csupán két dolgot hoznék fel… hm… „farokméregetésre” ;-) .

Katicámnak is „úgy adtam el”, hogy a Trapped – Ófærð után a Fortitude-t nézzük, hogy azt mondtam „olyan lesz, mint a Trapped!” – a két rész után ő pedig csípősen megjegyezte: Olyan, mint a Trapped?! Mert mind a kettőben hideg van, mi?! :-P” :-))) Én pedig kénytelen vagyok egyetérteni vele: tényleg nem nagyon van más hasonlóság a két sorozat között. :-P

A másik, amit még megemlítenék, hogy míg a Trapped már az első résszel berántott, addig a Fortitude első két(!) része után azt mondom, hogyha akarom, akkor ez most „szövevényes és összetett”, vagy úgy, hogy „zagyvaság, katyvasz” :-P :-)... Egyelőre nagyon nem látom, hogy merre fog menni a Fortitude, míg a Trappednél teljesen egyértelmű volt a csapásirány.

Hja, és egy bónusz „összehasonlítás” ;-) a Fortitude második részénél leesett a tantusz, hogy az egyik rendőr szereplő, Eric Odegard, az nem más, mint a Trapped Traustija(!) – akiket Björn Hlynur Haraldsson alakít.

Szóval, eszméletlenül jó sorozat a Trapped – Ófærð. Must see, nem vitás. :respect:


(És – egyelőre – úgy néz ki, hogy teljesen jogos az imdb-s pontszámkülönbség: Trapped: 8,2Fortitude: 7,4… Mondjuk, én két rész után max. 6 pontot ajánlanék meg a Fortitude-nek... :-S )

ÁPDÉT: Oké, a Fortutide-nak 6 rész után már azért megajánlanék egy amolyan 7,5 pontot... Majd rivjúzok róla, ha a végére értem. :sör:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése