2016. május 26., csütörtök

River s01




Lehet, hogy a „horgászlelkem”, vagy „vízimádatom” miatt ;-), de imádom azokat a sorozatokat, amik címében benne van az a szó, hogy „folyó”. :-)

Így voltam ezzel 2012-ben, amikor az ABC „The River” sorozatát követtem kiguvadt szemmel és elakadó lélegzettel, egészen a befejező, nyolcadik részig: és minden egyes pillanatát élveztem.
(A kaszáját a mai napig sajnálom… :-((( )

Ám eljövend a nagyközönségnek 2015 – ám csekélységemnek, aki a medve háta mögött élek itt vidéken, és a kertem végében hallani a farkasüvöltést (esküszöm, hogy így van! igaz, amikor a Hungaroringen verseny van, azt is idehallani…), szóval, ide a végekre csak 2016-ban érkezett meg.

De akkor meg úgy berúgta az ajtót, hogy kiszakadt a falból a keret. :respect:

Döbbenetesen remek sorozat lett/volt a „River”. :thumbsup:

Végig izgult és szorított rajta az ember, de az utolsó rész…

…az utolsó rész… engem totál kicsinált lelkileg. Elképesztő reveláció volt benne: gyomorba rúgó, szívet kitépő… és mégis felemelő.

Amikor egy meglett ember szerelmet vall az elhunyt szerelmének, amit annak életében sosem tudott megtenni… azért az… azért az… Én legalábbis nem tudtam könnyek nélkül nézni.

Stellan Skarsgård rulez. :respect:
 

Én nem tudom, hogy ki és miért pont őt castingolta erre a szerepre – de hogy bitang jól beletalált vele, ahhoz kétség sem fér. :leborul:

Olyan szinten adja a magának való, pszichésen sérült/misztikus* (*a nem kívánt törlendő! ;-) ) nyomozót, hogy… én már-már elhittem, hogy ő tényleg _ilyen_.

Mellette pedig döbbenetesen jó karakterek, akik nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a sorozat üssön, mint Chuck Norris ;-).

Én szégyenteljes módon :shameonme: „csak” hármat emelnék ki közülük.
 

Nicola Walker (’Stevie’) – ő River jobbik fele, ismerője, aki szereti és tiszteli, miközben sokszor ugratja, cinkeli, és olyan dolgokra is ráveszi a magának való, emberkerülő, mufurc férfit, amire senki nem képes. Ő lehetne az, aki mellett a zseniális nyomozó mégsem lenne… „különc félember”.


„I love you. I love you more than life.”


Eddie Marsan (’Thomas Cream’) – ő olyan, mint maga a sátán… minden egyes megjelenésétől lúdbőrözött a hátam, minden egyes aljas, suttogva vagy pusztán csöndesen kimondott szava olyan volt, mint a kárhozat… Zseniális alakítás volt, az agyamba égett. :respect:


„'To many, I was the Lambeth Poisoner. To the few, I was their angel of death. A qualified physician, there are some who believe my guise hid a darker identity.'”


Adeel Akhtar (’Ira’) – ő volt a csendes, szorgalmas, de mindenáron megfelelni vágyó új társ, aki a lelkét kitette, csak hogy River elismerje. Tudja-érzi, és valahol el is fogadja, hogy River elhunyt társával sosem veheti fel a versenyt, és (tudtán kívül) ő is pont úgy támogatja, fedezi Rivert, ahogy annak korábbi társa tette.


„He works every hour God sends for you, to impress you. He's bringing papers home, falling asleep in his dinner. For you! And you barely even talk to him. You barely even see him.”

(És ne feledkezzünk meg, hogy Adeel Akhtar volt a 2010-es, hihetetlenül vicces „Four Lions” egyik legjobb szereplője, a totál dinnye Faisal. :-))) )


Vicces emlék a „Four Lions”, de térjek vissza a River-hez, ami egy egészen másik ligában játszik.

Abi Morgan találta ki, és írta ezt a sorozatot, akinek korábbi alkotásaira én sajnos (shame on me…) nem nagyon voltam kíváncsi (A Vaslady, A szüfrazsett), de az, hogy a Rivert eszméletlenül jól összehozta, ahhoz kétség sem fér. :respect:

A neten egyelőre csak találgatás van arról, hogy lesz-e második évad – annyi biztos, hogy a BBC eddig nem jelentette be a kaszát, szóval… még él a remény. :sör:

Idén láttam a „Childhood’s End”-et, a „The Frankenstein Chronicles”-t, a „Daredevil”-t, és a „Killing Fields”-et – ami szvsz impozáns felhozatal! :sör: – mégis, azt mondom, hogy a River az a sorozat, ami ebben az évben a legnagyobb élményt hozta. :respect:


Nagyon jó szívvel ajánlom mindenkinek. :sör:

2016. május 25., szerda

Ömlesztve...



…mert még ahhoz sincs kedvem, hogy a címben felsoroljam őket. :-PPP

Nem mintha túl rosszak lettek volna (talán egy kivétellel…), hanem inkább túl… semmilyenek. Átlagosak. „Futottak még”. „Tisztes iparosmunka”. :-/

Szeretek inkább amolyan nagy revelációkról írni: hogy találtam valami igazán jó – vagy igazán rossz filmet. Nem pedig azt, hogy láttam egy rakat „mosóporos tévés szupermozit”. :-PPP

Igazából, csak azért írok róluk, hogy jelezzem, még filmezek, még itt vagyok: hogy adjak egy életjelt magamról. ;-) De azért kár, hogy semmi _igazán szóra érdemesre_ nem bukkantam már jó ideje. :-(((

Nah, akkor - _tényleg_ távirati stílben.


The Great Debaters – Érvek és életek


Igazából még ez volt a legjobb, mind közül.

De a vitatkozás közben a faji megkülönböztetés ellen, és önmagukért folytatott harc közben egy dolog sikkadt el nekem: a bevonódás. Hogy megkedveljem a karaktereket, hogy szorítsak értük.
:-///

Denzel Washington, mint főszereplő-rendező (és Oprah Winfrey, mint producer) számomra olyan volt, mint aki megcsinálhatta végre saját „játékát”. Én annak meg örülök, ha valaki végre beteljesítheti az álmát… de azért jó lenne, ha én is élvezhetném a gyümölcsét. :-/

Amolyan délutáni-esti „komoly tévéfilmnek” ment el. Annál meg azért én többre vágynék – bocs, hogy ilyen telhetetlen vagyok… :-P


Solace – Gyilkos ösztön


Igazából ez sem volt rossz. (Még a végén kiderül, hogy… mi?! :-P ;-) )

De itt sem fogott meg a két karakter „összefeszülése” – annál is inkább, mivel olyan erkölcsi-morális kérdést dobtak fel, és képviseltek mindketten, hogy a végeredmény az lett… hogy mindkettőnek igazat adtam. :-///

Így meg ki a fenének szurkolsz?! És tudsz-e örülni, amikor az egyik elbukik?! Akinek _volt_ igazsága?! Van kis igazság, meg nagy igazság?! Vagy van fontos igazság, és még fontosabb igazság…?!

Ehhh… Rossz szájízt hagyott. :-///


The Legend of Barney Thomson


Amolyan jópofa fekete komédiát vártam – az is lett, de nem olyan, ami _nekem_ bejön. :-PPP

A sok blődségét nem humornak, hanem… tényleg blődségnek láttam, ami nem mosolyt, hanem szájbiggyesztést váltott ki belőlem.

Csak nem megint, mint fentebb a másik említett film, Robert Carlyle, a főszereplő-rendező, kettős önmegvalósítása miatt lett a végeredmény ilyen… fura?! :-/


Ashby


Van, amikor bejön ez a: „az új városba érkező fiatal fiú/lány, idős, magának való, mogorva, emberkerülő, különc mentort talál, akivel aztán... blablabla”-felállás. És van, amikor a sokadik újraértelmezés is hoz valami jót.

Nos, az Ashby nem hozott. Legalábbis nekem nem. :-PPP

És a végére úgy voltam, torkig vagyok ezzel az alaphelyzettel – ha már csak a „Gran Torino” haloványlagos utóíze jön vissza belőle. Átmosva és odakozmálva. :-///


Into the Grizzly Maze – Grizzly


Főszereplő: „Bart, the Bear” – én még hozzáteszem innen a végekről: és a rohadt gyenge, kiábrándító, idegesítő, totál amatőr CGI. :-PPP

Thomas Jane miatt vállaltam be… de kár volt. Csak felidegesített az egész hülyeség. :-PPP


Anomalisa


Hogy az anyád ne sirasson… :-OOO

Én IMÁDOM a „stop motion” bábfilmeket (a „ParaNorman” atomállat!!! :thumbsup: ), rohadtul tisztelem és becsülöm a filmesek beleölt munkáját, és emiatt minden szahart megnézek, amit ezzel a technikával készítettek.

De ez egy agymosás volt: totál kilúgozta az agytekervényeimet. :-PPP

Köszi, a rengeteg melót, amit a bábokba és a makettekbe öltetek – legközelebb legyen már hozzá egy elcseszett, épkézláb sztori is, ne csak egy olyan, ami miatt eret akarok vágni magamon egy villával…!
:-OOO


Előre is köszönöm. :sux:

2016. május 16., hétfő

Captain America: Civil War – Amerika kapitány: Polgárháború




A képregényhősös filmekkel magam is szkeptikus vagyok, de határozottan úgy gondolom, hogy igenis vannak benne merész, ütős, emlékezetes darabok.
A magam részéről Christopher Nolan Batman-trilógiáját nem kicsit süvegelem meg. :respect:

Az X-Men: Days of the Future Past egy egészen elképesztő, brutális és döbbenetes(en jó!) alkotás. :sör:
Olyan heroikus "last stand" van benne, hogy én lehidaltam, a fantasy elemek ütősek és látványosak, az időparadoxon pedig mer "nagyot álmodni", és Quicksilver 15-20 perces megjelenése: egész egyszerűen ellopja a showt. :-))))
Ha ez kimaradt volna az életemből, jézusom... :eeekkk:

Amerika Kapitány mindig is egy "zászlólengető überamcsi műmájer volt nekem" :-PPP de a Tél Katonája... Hááát azért... egészen másként nézek már rá azóta. És bármikor újra megnézném. :sör:

A Guardians of the Galaxy meg... Atyaúristen... Számomra tényleg olyan, mint amit az egyik rivjúíró írt róla, miszerint akkora hatású, hogy a 2010-es évek Star Wars-ának kell nevezni. :sör:
Szerintem minimum, hogy a 2010-es évek legjobb (képregény)filmje: mert laza, önironikus, hülyülős - és mégis heroikus.

A fentieket még februárban írtam egy e-mail-ben a barátaimnak…

…és most már (egyrészt a fentiek fényében, másrészt a tegnapi élmény hatására) azt hiszem, nem kezdhetek egy képregényfilmes rivjút úgy, hogy „nem szeretem a képregényfilmeket, DE…”.

Mert be kell látnom, hogy _szeretem_ a képregényfilmeket, mert 2005 óta készült egy-két-hár… szóval, készült egynehánypár emlékezetes alkotás a műfajban. :thumbsup:

És a tegnap esti élmény is bitangul odapakolt képregényfilm-fronton. :leborul:


Most már azt is elmondhatom: Amerika kapitány lett a kedvenc karakterem. :tiszteleg: :-)
(Ez ám az előretörés a mínuszsokadik helyről, aranypofáim! ;-) :-))) )


Döbbenet, hogy egy majdnem 100 éves karakter képviseli az egész „Avengers” csapatban azt a fajta tisztességet, eltökéltséget, emberséget, és meg nem alkuvást – ami szerintem minimum, hogy mindegyik csapattagnál _alap_(!!!) kellene, hogy legyen. Lehet, hogy az efféle elvek manapság… hm… „kényelmetlenek”, „zavaróak”, „nem elég rugalmasak”, pedig szerintem ezeken nyugszik a humanizmus, a heroizmus… szóval, gyakorlatilag az egész világ, az egész emberiség.

Csak ezek miatt nem süllyedtünk még vissza az állatvilágba.

Nah, kimondtam. Én Amerika kapitánnyal vagyok, mert teljesen azonosulni tudok az elveivel.


És piszokul nem érdekel, hogyha ezen valaki vigyorog, vagy lefitymál. :sux:

Amit még elért nálam a tegnapi film, hogy a Vasembert pedig lenullázta magát a szememben. :thumbsdown:

Opportunista – szerintem ez a legjobb szó arra, hogy leírjuk Tony Stark jellemét.

Nem világfi, és cinikus playboy, hanem opportunista: gerinctelen ember, megalkuvó, a pillanatnyi előnyökért a kiegyezésre hajlandó, a fontosabb célokat eláruló, a mindenkori helyzethez elvtelenül alkalmazkodó, önző személy.


Nem is akarok ezen többet lovagolni. :thumbsdown:

Akin viszont még megdöbbentem, az Vision: az, hogy Loki jogarából és J.A.R.V.I.S.-ból létrejött, amolyan felsőbb mesterséges intelligencia ilyen vak legyen a valóságra – vagy hogy ennyire szolgaian, elvtelenül szolgálja Stark akaratát és céljait, az számomra igencsak elkeserítő volt.

Sokkal magasabb szintű „rálátást” vártam volna tőle, túl kisstílű, túl földhözragadt, túl félvak emberi lett. :shameonhim:

Nagyon tetszett viszont Black Panther (Chadwick Boseman), és Spider-Man (Tom Holland), őket nagyon szívesen látnám még viszont a franchise-ban. :thumbsup:



Black Panther jellemfejlődése/változása meg az egyik legjobb dolog volt, amit láttam. :sör:

Marha jó volt a Civil War, talán leginkább az utolsó 20-25 perc pakolt oda legeslegjobban. :respect:

A fene egye meg: ha képesek vagytok _ilyen_ képregényfilmeket készíteni… akkor tőlem jöhet, skacok! :-) :sör:


Kár is ezen többet beszélni. :thumbsup:

2016. május 15., vasárnap

Killing Fields s01 – Gyilkos mező s01



Mostanában lehet pár olyan sorozatot találni, ami régi, megtörtént gyilkossági ügyeket elevenít fel.

Nem kevesen dicsérik is ezeket a neten – és most én is megtaláltam köztük a „magamét”.


Döbbenetesen jónak találtam a Discovery Channel dokusorozatát, a hét részes Killing Fields -et. :respect:


Sajnálatos módon, a magyar Discovery csak hatot adott le a hét részből, ugyanis kimaradt a „s01e07 Special Episode: The Case Continues”, amit így kénytelen voltam a netről pótolni – és angol felirat híján a déli akcentussal súlyosbított eredeti verziót megnézve az élmény… hááát… legalább 30%-át elvesztettem közben. Ha nem többet… :-(((

Valamint lemaradtam az első részről is (amit még márciusban adtak le), így azt is a netről néztem meg pótlólag. Hja, ezügyben próbáltam felvenni a kapcsolatot a Discovery-vel is, de ők nem nagyon akartak kommunikálni velem… :-/// Persze, nem várató el a _közönségszolgálattól_, hogy egyfolytában a nézőközönséggel foglalkozzon. Nyilván van nekik jobb dolguk is annál, mint egy hülye néző (rajongó) hülye kérdéseire válaszolni. :-PPP

Na, mindegy. :sux:

Visszatérve a sorozatra: a végére egészen komoly kellemetlen érzésekkel küszködtem – mert szégyelltem, hogy annyira tetszik a sorozat, annyira izgatottan vártam minden új részt, minden új revelációt, hogy többször is kénytelen voltam magam figyelmeztetni: „ez nem csak egy tévésorozat, ember! egy valódi gyilkosság valódi áldozatának ügyében nyomoznak! nem a Killing-et nézed, kapj már az agyadhoz!”. :shameonme:

De.

De annyira jó volt a dramaturgia, annyira döbbenetesen jók a kiválasztott zenék, olyan nyomasztó-fojtogató, mégis gyönyörű képek villannak – és annyira eszméletlenül karakteres, és szimpatikus a két főszereplő nyomozó, hogy egész egyszerűen nem lehet a sorozat hatása alól kikeveredni! :respect:

„Megcsinálták” ezt a nyomozást nekünk, nincs ezen mit szépíteni – de azt meg főhajtva el kell ismerni, hogy eszméletlenül jól csinálták meg. :respect:

És végig azért szorított az egyszeri néző, hogy kapják el végre az Iberville, Parish rendőrőrs nyomozói azt a rohadt gyilkost!

1997-ben tűnt el a 34 éves Eugenie Boisfontaine, Iberville Parish-ben, holttestét két hónap múlva, a Baton Rouge mellett, egy folyó mocsaras mellékágában találták meg. Megerőszakolták és valami súlyos tárggyal betörték a fejét.


A nyomozás abban az időben holtvágányra jutott, ám 2015-ben a régi nyomozásban is részt vevő, jelenleg nyugalmazott detektív, a kőből vésett arcú, átható tekintetű Rodie Sanchez visszatér, és kéri a „cold case” újranyitását, hogy az új rendőrségi módszerekkel (DNS, stb.) megtalálhassa a gyilkost.


A vén róka Rodie narrálja majdnem végig a filmet, a magyar verzióban Vass Gábor szinkronhagján: ami elképesztően jól áll neki. Mint fentebb írtam, ismerem Rodie eredeti hangját is – de esküszöm, Vass Gábor hangja egy egészen más tónust, egészen fantasztikus feelinget ad az egészhez. :respect:

Számomra Vass Gábor hangját meghallani akkor volt utoljára ilyen döbbenetes élmény, amikor 1983-ban (számomra) először szólalt meg a „Five Mile Creek – Ausztrál expressz” című sorozatban, amikor Rod Mullinart szinkronizálta.

Az is feledhetetlen élmény volt számomra – ez is az lett: és mindkétszer nagyban Vass Gábornak köszönhetően. :megarespect:


Rodie a nyomozásban új partnert is kap a gyilkosságiak főnökétől, a fiatal, vagány, kigyúrt Aubrey St. Angelo személyében, akivel már az első pillanattól remekül együtt tud dolgozni, és kettejük között nagyon jó a kohézió. :thumbsup:

 
Egyik jelenetben reggeliznek a kajáldában.
Aubrey döbbenten nézi, ahogy Rodie minden falás kiflire fél kiló vajat ken, mielőtt beleharap.
- Jézusom - mondja Aubrey -, szinte hallom, ahogy szűkülnek össze az ereid. Nem akarsz inkább egy kis gyümölcsöt? (Aubrey előtt valami gyümölcskoktél van)
- 61 éves vagyok - szól rezignáltan Rodie -, de még az életben nem ettem gyümölcsöt.
:-)))

Szóval, vannak ilyen kedves, emberközeli pillanatok is – de szerintem nagy szükség van rájuk, mert egyébként a sorozat hangulata olyan nyomasztó-fojtogató-fullasztó, hogy az ember szinte érzi a „bayou” párás, mocsárszagú, iszapos bűzét, és van, hogy elfelejt levegőt venni… vagy éppen hogy pont levegő után kapkod.

Fentebb már említettem a „Killing”-et, nem is véletlenül, hiszen az egész miliőjében ahhoz hasonlít legjobban. Szóval, ha valaki belekezd, valami ahhoz hasonlóra számítson.
Nincs minden rész végén döbbenetes cliffhanger, fordulat, vagy nyomozási mérföldkő – hiszen az élet sem ilyen –, de mindig van valami olyasmi, ami felcsigázza az embert a folytatásra.  :respect:
 

2,5 millió ember nézte végig a sorozat fináléját az USÁ-ban, és a Discovery már bejelentette, hogy lesz második évad is – bár azt, hogy az miről fog szólni, nem említették –, amiben továbbra is Rodie és Aubrey lesznek a főszereplők.

És hogy mire számítsatok a végén? Hogy meglesz-e a gyilkos?

Nos, a rendőröknek nagyon kell vigyázni minden szavukra…

- Soha nem láttam még olyat, hogy egy érkező tanú három ügyvéddel üljön be a kihallgató szobába – mondta elképedve Aubrey a sorozat hatodik részében, „Judgement Day – Az ítélet napja”.

…de a magam részéről bizton mondhatom: a sorozatot megnézve én már _tudom_, hogy ki ölte meg Eugenie Boisfontaine-t.

Tudom (és szerintem Rodie és Aubrey is hasonlóan vélekednek), de ezt bizonyítani is kell. Ahogy a kerületi ügyész mondta nekik: „sziklaszilárd bizonyítékokkal”.
 

Elképesztően remek sorozat volt a „Killing Fields”. :respect:

Búcsúzóul pedig a hetedik „special episode”-ban felcsendülő „Blues Saraceno: Evil Ways” dal sorait idézném:

„It’s been so long,
Long hard days
They don’t say
God’s changed my ways
Changed my ways
Those evil ways

So I set out
cross that way
Strike them down
to make them pay
Change their ways
Their evil ways”