…és akkor most jöjjön a „tejszínhab és torta”-combó. :-)
Danny Collins
Erről (is) jókat olvastam, de hittem is, meg nem is…
Pedig ez tényleg remek. :sör:
Egyrészt Al Pacino
jutalomjátéka :sör: egy édes, szeretnivaló Anette
Benninggel, egy szimpatikus, szeretnivaló Bobby Cannavaléval, és egy laza Christopher Plummerrel megfejelve.
Plusz remek zenékkel. Beatles. Lennon.
És így egy igazán kedves-kellemes… egye fene, leírom
harmadszor is!... szerethető :-) filmet kapunk.
Ami jól esik a szemnek és a fülnek, a szívnek és a léleknek.
:respect:
A negyven évvel később célba ért levél, és az abból
kikerekedő történet szívmelengető, de nem megy el giccses-nyálas, „hálivúdi
hepiend” felé.
És egyszerre szereti (valamint várja!) benne az ember Pacino és Benning, valamint a Pacino
és Cannavale kettősök minden egyes
jelenetét. :sör: :respect:
A hiperaktív kislányt meg/lenyugtató közös mondóka a maga szépségével és egyszerűségével pedig
személyes kedvencemmé vált. :thumbsup:
Ami pedig külön fáj benne nekem az, hogy ez a film John Lennon-nak Steve Tilston-hoz írt, valóban évtizedekig „kallódó” levelén alapul…
…és nem tud nem fájni a szívem, amikor Steve Tilston dalát, a The Road When I Was Young-ot hallgatom:
Szerintem, kár lenne több szóért: must see.
:respect:
Stille hjerte –
Csendes szív
Az ember azért néha meglepődik: hogy… nagyon néhanapján…
micsoda váratlan gyöngyszemekbe tenyerel bele.
Az élettől búcsúzó anya/nagymama kedvéért összegyűlő család
közös hétvégéje, hihetnénk, hogy nem egy túl mozivászonért/képernyőért kiáltó
alapanyag…
…talán lassan is lendül bele… Ám a végére azt mondom
(legalábbis én), hogy minden másodperce megérte. :respect:
Persze, ez nyilván emberfüggő: van, akinek a Whiplash
jön be, vagy a John Wick, vagy a Vasember 8 – nekem meg a Stille hjerte.
Ha van még értelme elmerengeni életről és halálról, a
búcsúzás mikéntjéről, a visszanézésről és a számvetésről, a magunkba
mélyedésről, akkor érdemes felvenni ezt az alkotást a megnézendők listájára.
Minden remek dán színészt szerettem benne (mondjuk Lisbeth (Vigga Bro) eléggé háttérbe szorult, és emiatt halvány is volt…), de
két embert muszáj külön kiemelnem, akikről korábban egyszer-egyszer már
megemlékeztem ezen a blogon.
Az egyikük az apát/nagyapát alakító… Morten Grunwald. Akit a feledhetetlen Olsen-banda Benny-jeként
ismertünk-ismerhettünk meg! :respect:
A másikuk pedig a még mindig gyönyörű Paprika Steen, akit pedig láttunk-láthattunk
a SuperClásico – Bor, tangó, kapufa című remek vígjátékban. :flower:
Úgy gondolom, hogy a Stille
hjerte egy igazán emlékezetes, elgondolkodtató, remek film. :respect:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése