Snowpiercer

…amikor az ember csak néz, néz maga elé, és csak annyit nyög: „aztakurta…”.

…aztán lassan, alig észrevehetően összeráncolja a homlokát, és nem érti.

Mert egyrészről lezúzták. Széttépték, összerakták, ledarálták, megrágták, és kiköpték. :sör:

 

Úgy, ahogy az csak a legnagyobbak sajátja. :respect:

Másrészről meg, valahogy olyan hiányérzete van… mintha valami kimaradt volna… mintha valami hiányozna... Mint, amikor várjuk az állomáson a vonatot, az jön is, időben, robogva, sípolva – de aztán meg megállás nélkül elszáguld, mi meg ott állunk leesett állal a peronon, és nem értjük.

Valaminek meg kellett volna történnie. De elmaradt.

És emiatt nem is tudom feltenni a filmre a koronát. :-/

De ettől még döbbenetesen jó mozi volt: hatásos, gyomorkitépő, szívszorító, heroikus, dekadens, és végtelenül aljas. :leborul:

Kapásból négy olyan pillanatot tudok mondani, amit évek múlva(!!!) is életem legnagyobb élményei között fogok felemlegetni.

1. A kitörés az utolsó kocsiból. Uram, adj erőt! A biztos halállal szembeni torokszorító, és felemelő elszántság. A kitaszított páriák szívszorító, heroikus rohama. Amikor már mindenki elszámolt az életével, és úgy dönt, nem féli a halált. :respect:

2. A tébolyodott baltás harc. Uram, irgalmazz! Centiken, millimétereken múlt, hogy nem taszította le a trónról az Oldboy szöghúzó kalapácsos folyosói őrületét. Megveszekedett volt. Eszelős. Egy hagymázas rémálom. Egy aljas, zsigeri vérfürdő. Mégis feledhetetlenül hősies. :respect:

 

3. Curtis vallomása. Bocsáss meg neki, Uram! Olyan érzés volt, mint amikor valakinek a torkán keresztül tépik ki a beleit. Egyszerre iszonyodtam, undorodtam, gyűlölködtem, átkozódtam… és ahogy mesélte a történetet, egyszer csak… elfelejtettem levegőt venni. :megarespect:

4. A robbanás előtti pillanat. Uram, engedd őket Szent Színed látására! Amikor két ember egymástól függetlenül úgy dönt, hogy a saját életénél van értékesebb: a gyermeke élete. És habozás nélkül, a pillanat tört része alatt, összehangoltan cselekszik. :leborul:

Igen, ilyen pillanatok tették naggyá ezt a filmet. :respect:

…valahogy mégis maradt bennem hiányérzet. Valamiért nem került a fejére a korona.

Az biztos, hogy Tilda Swinton-tól már konkrétan félek – ahogy egy-egy szerep kedvéért átváltozik, az a frászt hozza rám…

Másik oldalról meg nem nagyon tudnék kiemelni senkit a filmből, nem mondanám senkire, hogy valami nagyszerűt alakított.

De a Történet, az valami brutálisan jó.

Nem tudom, hogy az eredeti képregény, Le Transperceneige ilyen zúzósan jó, amit Jacques Lob, Benjamin Legrand, és Jean-Marc Rochette készítettek :thumbsup: vagy a zseniális dél-koreai rendező, Joon-ho Bong gondolta újra, és rendezte meg úgy, hogy eldobtam tőle az agyamat. :respect:

 

Legyen bármelyik: köszönet érte. :sör:

Vannak, akik az Elysium-mal hasonlítgatják össze, azzal, hogy „ez is pont olyan”… :-PPP

Mert itt is, és abban is, a pária kasztból egy felemelkedik a leggazdagabbak közé.

Jé! Tényleg.

Meg amikor egy majom csupasz tenyérrel szétpacsálja a festéket a vásznon, az is pont olyan festmény, mint Michelangelo-é.

Pont, mi?! :-PPP

Hagyjatok már lógva! Kb. ilyen szintű a különbség a két film között! :-PPP

…

Nagyon emlékezetes alkotás volt! :sör:

 

…de valami mintha hiányozna belőle.

Majd, ha rájövök, mi az, bekommentelem a poszt alá. ;-)