End of Watch – Az utolsó műszak

„Curbside gang, putos!”

Bitang jó film. :respect:

Így, egyszerűen.

Nem, nem kell rácsavarodni arra, hogy Jake Gyllenhaal a főszereplő.

Nem, nem kell begörcsölni attól, hogy az a David Ayer írta és rendezte, aki a „Street Kings”-t rendezte, és a „Training Day”-t és a „S.W.A.T.”-ot írta.

Nem, nem kell beparázni, hogy megint egy „kézikamerás áldokumentumfilm”.

Nem bizony, kedves Barátaim, ugyanis a film minden szinten működik – és a legjobb a maga műfajában. :thumbsup:

 

David Ayer gyönyörűen építi fel az egészet, fantasztikus íve van a történetnek, percről-perce válik egyre izgalmasabbá, és fut ki egy olyan csúcspontban, amitől az embernek elakad a szava…

A kézikamerától a frász kiver, és az áldokukkal is tele a kuk(k)a, meg a padlás – de Ayer úgy alkalmazza ezeket az eszközöket, hogy az ember csak elégedetten biccent és csettint egyszerre… a történettől pedig egyszerűen – csak némán, elismerően lehajtja a fejét. :respect:

 (Oké, néha elveszti a kézikamerás „nézőpontot”, amikor másként nem lehet megoldani – de én ezért sosem fogom kárhoztatni.)

Nem, nem hittem volna, hogy ilyen élményben lesz részem: gondoltam, ellövöldöznek, elakciózgatnak, én meg elteszem az élményt a „futottak még”, vagy az „egynek elmegy” kategóriák valamelyikébe…

…erre… erre… nem tudom, jelenleg túlságosan a hatása alatt vagyok… de biztos, hogy egyelőre az idei év dobogósának tartom. :leborul:

Megint azt mondom, amit mindig és mindig, újra és újra: a Történet a Minden! A film Szíve, Lelke.

És ahol nagyon jó a történet – szinte nem is számít a színész, aki interpretálja azt.

Nem azt mondom, hogy Jake Gyllenhaal és/vagy Michael Peña rosszul alakítanának, egyáltalán nem.

De nem ők a fontosak, személyükben – hanem a történetük.

 Pedig mit is láttunk?

Két utcai járőr hétköznapjait Los Angelesben – láttunk már ilyet, nem?

Hát nem, _ilyet_ még nem.

Ahogy a „hülyéskedős” amatőr filmekből lassan, de biztosan összeáll és kicsúcsosodik a dráma, az valami igazán horzsolós, fájdalmas… és szívbe markoló.

És nem csak a befejezés olyan, amitől az embernek elfátyolosodik a szeme… és ökölbe szorul a keze…

Amikor látjuk a szigetelőszalaggal lekötözött gyerekeket a gardróbban… amikor látjuk az idős hölgy házában a mészárszéket… amikor látjuk a rabszolgaként tartott embereket, olyan körülmények között, ami… gyomorösszerántóan iszonyú és embertelen…

Uram, Isten – és a tűz! Ne felejtsem el a tüzet! Hogy is felejthetném el…

A lángoló ház pokla… amikor az egyik ember nem gondol a saját életére, a másikat pedig megállítaná a józan ész, de nem hagyja magára a társát.

Így ezt talán még a „Backdraft” sem adta vissza… pedig az is eszméletlen jó alkotás. :respect:

Ezek mind-mind egy-egy drámai csúcspont voltak, amik elakasztották az ember lélegzetét.

És a remek mellékszereplők is: a nagyarcú, szabályzatmániás, elitista Van Hauser (David Harbour – döbbenet, de őt a „csf” :-) „Shut Up and Sing” -ben láttam nemrég), valamint a hőseinkre állandóan rámászó Serge (Frank Grillo)…

…akiknek külön-külön, lassan kibontakozik a saját drámájuk, amitől mindegyiküket más embernek látjuk, mint kezdetben.

A film végét pedig külön köszönöm David Ayernek :sör: – mert hagyhatott volna engem, mint nézőt ott, ahová a dráma vitt: a sötét, fájó és elfátyolosodott mélybe, hogy dolgozzam fel a veszteség érzését úgy, ahogy tudom… De nem hagyott.

Köszönet érte. :respect:

„He was my brother.”

És minden tiszteletem mellett: ez a film csodálatos és nagyszerű – de biztos, hogy utána már nem akar az ember (annyira) csatlakozni az L.A.P.D. kötelékéhez…

„Must see” film, nem vitás.

:thumbsup: