2012. augusztus 31., péntek

Copper s01e02 – Husbands and Fathers & Sinbad s01e06-e07


Copper s01e02 – Husbands and Fathers


Szerintem tartja a színvonalat – sőt! …de erről mindjárt bővebben. :sör:

A Copper ott vette fel a fonalat, ahol abbahagyta, olyan békésen nézegettem, abban a hiszemben, hogy szépen kirajzolódtak a frontvonalak, és nagy valószínűséggel a nagy befolyással bíró „kislánygyilkos” lesz a „Nagy Ellenfél”, és feltételeztem, hogy vele való csatározás fogja jelenteni a show gerincét.

Valamint az a tétova gondolat is megfordult a sztereotip vágányon zötyögő agytekervényeimben :-) hogy Corky „szent és sérthetetlen” lesz – mint ahogy az egy igazán jó főszereplőhöz illik. :-)

Nos, talán már sejtitek, hogy mindkét feltételezésemmel jól pofára estem… és ennek mégis képes voltam tiszta szívből örülni. :sör:

Mert lepjenek meg, a fenébe is! Húzzanak váratlan dolgokat! Kavarják a málnaszőrt! :-) Csapjanak oda, hogy elakadjon a lélegzetem!

És aki ezt meg meri tenni, az már elnyeri tiszteletemet és megbecsülésemet. :sör:

A Copper húzott jó dolgokat a második részben – szerintem sok tekintetben jobban sikerült, mint az első epizód… Igaz, most hiányoltam kedvenc „Ír Trióm” ellenállhatatlan gunfight-ját… de ennek ellenére így is benne volt a kérlelhetetlen keménységük, csibészes ravaszságuk és a tűzön-vízen való összetartásuk. :respect:

Nem tudom… valahogy most az a határozott érzésem támadt, hogy ez egy jó sorozat lesz… :sör:
:fingerscross:




Sinbad s01e06-e07

Igen, még mindig nézem… nem gyógyulok… :-)


Pedig a hatodik résznél (ennek meglepő módon volt címe: „Siren”) úgy tűnt, hogy végérvényesen kicsúszik a sorozat alól az éltető táptalaj… Ugyanis az meglehetősen gyérre sikeredett. :-/

De szerencsére frissiben-melegiben rögtön nyomtam rá a következő részt, ami már visszazökkentett a megszokott/elvárt szintre, sőt, még egy kis „tisztulást” is be mert vállalni…

Kezdem az elején: nehéznek tűnt, és istenigazából nem is sikerült a szirénes részt felturbózni úgy, hogy el tudjon vinni a hátán egy epizódot. Olyan mondvacsináltnak látszott az egész helyzet, és nem éreztem, hogy igazán aggódnom kellene a szereplőkért… :-/ Az pedig baj, ha nem tudnak bevonni.

Meglehet, más körülmények között itt és most húztam volna rá a kaszát a sorozatra, de ott és akkor mégis volt kedvem ráklikkelni a következő epizódra…

…és ezt jól is tettem. :-)

Mert a hetedik részben („Episode 7.” :-P :-) ) mintha a készítők is érezték volna, hogy bizonyos dolgokat már nem szabad és nem is érdemes tovább húzniuk, ezért pár fontos dolgot rövidre zártak – aminek határozottan örültem. :sör:


Például – hogy spoilerezzek egy kicsit… :gonosz: :-)Naveen Andrews például már nem égeti magát/idegesíti a nézőket tovább…

Lehet, hogy ő unta meg a kihívásokkal oly annyira nem kecsegtető szerepet… lehet, hogy a készítők jöttek rá, hogy ennyi épp elég volt… de a végeredmény szempontjából mindegy is.

Szinbádot sem űzi el a szárazföldről többé a nyaklánca… és Nala (Estella Daniels) is lecsatlakozott a csapatról – igazából ő sem zavart sok vizet eddig.

Nah, szóval a Sinbad megrázta magát, és (remélhetőleg) új lendülettel vág neki a folytatásnak.
:hajrá:
:-)

2012. augusztus 30., csütörtök

The Dictator – A diktátor



„Eccentric and with unlimited oil wealth, he recently hosted his own Olympic Games... at which he won fourteen gold medals."

- Aladeen! Aladeen!

"Often described as ignorant, he changed over 300 Wadiyan words to "Aladeen", including the words "positive" and "negative," causing mass confusion."

- Do you want the Aladeen news or the Aladeen news?
- The Aladeen news?
- You are HIV-Aladeen.”
:-) :-) :-)

Hölgyeim és Uraim: Sacha Baron Cohen megint megcsinálta. :thumbsup: :-)

Oké, nálam a „Numero Uno” egyértelműen a „Borat”. :respect: 

…de a The Dictator most elég erőteljesen fellépett a dobogó második fokára. :welldone:

Annyiban eltért most Sacha a „megszokott/bevált” metódustól, hogy nem az „áldokumentum” műfajt választotta, mint korábban: a The Dictator határozottan „sima” film felépítésű.

Ez véleményem szerint egyrészt jót is tesz az alkotásnak – másrészt pedig azért valamit ront a „megszokott/elvárt” Sacha Baron Cohen-élményen…


Nem olyan brutális és földbedöngölős, mint a Borat nyers és agresszív, szituációba hozott és kikényszerített gegparádéja és helyzetkomikuma – viszont jól felépített és remekül végigvitt története van, ami kerek egészet képez.

Ezt a filmet is simán végig lehet röhögni, a poénok ismerősen Sachások… :-) de nem gyűr maga alá, mint az ipari húsdarálóra emlékeztető Borat.

Tényleg így tudnám legjobban megfogalmazni: Borathoz képest Admiral General Aladeen konszolidáltabb lett, kevésbé polgárpukkasztó, befogadhatóbb… ami egyrészt előnyére válik, másrészt meg hátrányára.

De nekem tetszett. :sör: :-)

Így is vannak elég elmebeteg poénok, és remek cameók: különösen Megan Fox és Edward Norton megjelenései voltak számomra emlékezetesek. :-) Mindkét színész nagyot nőtt a szememben, amiért vállalták, hogy együtt marháskodnak Sachával és zúzósan önironikusan(!!!) hoztak egy-egy ütős villanást. :respect:

Mindenképpen meg kell említenem, hogy Ben Kingsley és Anna Faris remekül alakították a rájuk bízott szerepet, és remek játszótársai voltak a főszereplőnek. :respect:

Ben Kingsley esetében többször is figyelmeztetnem kellett magamat, hogy „úgy nézd, ez az ember a Gandhiért Oscart kapott! és most itt ökörködik!” :-)

De nagyszerű alakítást nyújtott Nuclear Nadal :-) szerepében Jason Mantzoukas is, akihez eddig nem volt szerencsém. :sör:

Ha azon kellene agyalnom, hogy melyik rész is volt a legjobb a filmben, akkor azt hiszem, aligha tudnék választani a „helikopteres városnézés” és a „szülés levezetés” között: mindkettő irgalmatlanul megröhögtetett. :-) :-) :-)


Szerintem nem szabad kihagyni senkinek sem. :sör:

„People of Wadiya! I come before you today to tell you that the world shall kneel before our great nation. We are two months away from enriching weapons-grade uranium  to be used for peaceful purposes.
It will be used only for medical research and clean energy. It will, it will. And will certainly never be used to attack ls... Oh, boy.”
:-) :-) :-)

2012. augusztus 27., hétfő

Copper s01e01 – Surviving Death & Bullet in the Face s01e01-02 Meet Gunther Vogler & Angel of Death


Copper s01e01 – Surviving Death


Nekem tetszett. :sör:

Csak azért ütöm fel rögtön így, mert olvastam róla egy-két negatív rivjút is…

De kezdem én is a „negatívummal”: nekem túl „steril”, túl tiszta ez a „mocskosnak akarok látszani, de azért ne legyünk koszosak”-milliő…

Süt róla, hogy nemrégiben elnyerhették a „Tiszta stúdió, rendes network” emléktáblát, és nem nagyon akarnak ezen még egy-két százalékpontnyit sem rontani.

Arra gondolok – nyilván a BBC, és anglomán elfogultságom okán… vagy puszta rosszindulatból :devilsmile: –, hogy amennyiben ezt az anyacsatorna forgatja le Angliában, sokkal iszaposabb, mocskosabb, ragadósabb, fullasztóbb és sötétebb lett volna…

Így kicsit olyan… távolságtartó az egész, mint a valóság idealisztikus máza.


De még így is sikerült olyan hangulatot teremteni, ami megfogott – még akkor is, ha látom a hibáit…

A sorozat intrója valami rettentően ütős. :thumbsup:

Számomra utoljára a „Dexter” és a „True Blood” felütése volt ilyen nagy hatású és hangulatos. :sör:

A színészek is bejövősek: nagyon jó a három ír zsaru – igazán csak az egyikük a főszereplő, de nagyon jók, ahogy együtt dolgoznak. :sör:

Tom-Weston Jones (Detective Kevin Corcoran), Kevin Ryan (Detective Francis Maguire) és Dylan Taylor (Andrew O’Brian). :thumbsup:
Lőnek habozás nélkül, nem hülyék, mocskosan beszélnek, keményfejűek, kitartanak egymás mellett – írek. :sör:


Az alapsztori (gyermekgyilkosság) durva… de láttunk ennél már durvábbat is ebben a műfajban… a történet jól tekeredik, és az ember arra gondol, hogy ebben a városban nincs egy tisztességes ember… csak legfeljebb kevésbé piszkos kezű.

Corky villámgyors boxeres bunyója pedig valahogy nagyon jól mutatta meg a kor és az idő szellemét…

…a brutális Bill Longin (Adrian G. Griffiths) siralomházban elmondott szavai pedig a sem a saját, sem mások életét nem tisztelő emberek egyszerű, kegyetlen igazsága volt… ami szintén nagyon betalált. :sör:

Szóval, a magam részéről – a sorozatnak felróható minden hiba ellenére – határozottan várom a következő epizódot. :respect:

Update:

Bullet in the Face s01e01-02 Meet Gunther Vogler & Angel of Death



Emlékszem, percekig döbbenten bámultam a képernyőt, és azon gondolkoztam, hogy ez a túlspilázott, olykor túlripacskodott, a paródia határán már nem szimplán átesett sorozat valójában mit is akar… és hogy nem sok(k)-e ez nekem, de nagyon…

Nem. :-)

Mert vannak benne nagyon jól elhelyezett, finom poénok, beszólások, amiken jól esett fel-felnyeríteni… és az elmebeteg módon összehozott trió (páros) kalandjain vigyorogni. :thumbsup:

Egy alternatív jövőben járunk, ahol egy amolyan „Face/Off”-os alapfelütéssel találkozunk.

A várost gyakorlatilag Tannhauser (Eddie Izzard) és Racken (Eric Roberts) klánjai uralják, és a helyzet kettejük között robbanásig feszült.

Itt ismerjük meg Tannhauser eszelős, szociopata gyilkosát, Gunter Voglert (Max E. Williams), akit egy rablás során arcba lőnek – és megkapja annak a rendőrtisztnek az arcát és életét, akit egy tizedmásodperccel korábban ő ölt meg.

Eva Braden rendőrparancsnoknak (Jessica Steen) támad az az ötlete, hogy „a gonoszt csak egy másik gonosszal lehet legyőzni”, és ezért Voglert a magát nyomorultul érző Karl Hagerman (Neil Napier) társává teszi – hogy az nap-mint-nap láthassa megölt partnerének arcát, éppen a gyilkosa fején.


Gondolom, már páran megijedtetek (Justin? :-) ) Eric Roberts nevének felmerülésekor – de azt kell, hogy mondjam, kellő iróniával és öniróniával hozza a szintén közveszélyes, kiszámíthatatlan klánfőnököt. :sör:

Nekem valójában Hagerman a legfőbb poénforrás, szerintem Neil Napier marha jól hozza a vívódó, meghasonlott rendőrt… :-)

A film humora szvsz különleges, és nem biztos, hogy mindenkinek bejön… sőt. Különösen Max E. Williams túllihegett alakítása lehet majd némelyeknek (el)ijesztő… :szemforgat:

De részemről be kell valljam, hogy az általam nagyon várt „Vexed” második évadának első részét szinte „csak” amolyan _belső mosollyal_ néztem végig (ezért nem írtam róla inkább egy hangot sem… :-( ), míg a „Bullet in the Face” első két részén többször is felröhögtem… :-) :-)


Én az „Eagleheart”-ból és a „Death Valley”-ből az első részeket találtam nagyon jónak – míg mindkettő második epizódjai már a közeli (harmadik rész…) cancelt jövendölték…

Ám a „Bullet in the Face” második része viszont felpörgetett a folytatásra. :sör:

Mivel 20 perces epizódokról beszélünk, szerintem megér egy próbát mindenkinek… :sör: