Serbuan maut – The Raid Redemption

Hónapok óta várom ezt a filmet…!!!

Iko Uwais. :respect:

Gareth Evans. :respect:

Yayan Ruhian. :respect:

Full Cast and Crew. :megarespect:

Elképesztő, fantasztikus, döbbenetes. Briliáns. :leborul:

Amikor orrba-szájba dicsérték (a film első premier vetítése óta!), őszintén szólva, kicsit féltem – hogy eltúlozzák, hogy beleszerettek, és nem látják a nyers valót…

…de nem tévedtek. :respect:

Bitang jó. Egy új szintre helyezi azt a kifejezést, hogy „akciófilm”. :sör:

Az ember csak nézi, egyre elkerekedettebb szemmel, álla leesve… és negyedóránként olyan érzése van, hogy ezt már nem lehet fokozni, ezt már nem lehet überelni… De a Serbuan maut stábja újra és újra megmutatja, hogy lehet – és újra és újra rátesznek egy lapáttal. :hihetetlen:

Nem hittem… nem akartam elhinni egy porcikámmal sem!... hogy a Chan-wook Park – Min-sik Choi fémjelezte, általam zseniálisnak tartott és rajongott, Oldboyos, folyosós harcot túl lehet szárnyalni. Valaha is.

…erre a Serbuan maut megteszi ezt a csodát! :amazing:

2003-ban Tony Jaa mutatta meg, hogy a harcművészeti filmekben lehet még fantasztikus dolgokat alkotni… de aztán valahogy… elkutyálódott… :-(

Iko Uwais engem nem nyert meg 100%-osan a 2009-es Merantau-val… de a Serbuan maut-tal bedarált, mint egy ipari húsdaráló. És a csodálójává tett. :respect:

De nem feledkezhetek meg a többi szenzációs harcosról sem, akik… egyszerre zseniálisan és önpusztító módon vetették magukat a harcjelenetekbe. Nem tudom, hogy hányan sérültek meg a forgatás alatt…

(Nem véletlen a torontói „Midnight Madness Award”... :-) )

Különösen Yayan Ruhiant kell kiemelnem, a közveszélyes Mad Dog szerepében. :respect:

Ilyen az, amikor a Főhős nem „übermensch”, hanem méltó ellenfele van. :sör:

A Serbuan maut egy fantasztikus akció- és erőszakorgia – annak horzsolósan jó értelmében véve. :-)

A meglehetősen kihívásokkal küszködő angol felirat ellenére minden percét élveztem.

Idáig már leírtam néhány másik film kapcsán azt a szót, hogy „adrenalinbomba” – nos, ez a harcművészeti alkotás visszamenőleg annulálta korábbi kijelentéseimet.

A Serbuan maut az „Igazi Adrenalinbomba”! :respect:

Meg kell nézni még egy párszor, nincs mese.

És a végére egy civil kép ezekről a remek fickókról!

Balról-jobbra: Iko Uwais (Rama), Ray Sahetapy* (Tama) és  Yayan Ruhian (Mad Dog). :sör:

*= Ray Sahetapy második keresztneve... Ferenc! :-) Nem vicc! :-)

John Carter & Safe House

Két… ha nem is annyira rossz – de nem is igazán jó filmről, egy füst alatt.

John Carter

Az „Avatar-light” mindenben hozta magát – főleg a „light”-ban… :-/

Én nagyon vártam egy Avatár-hoz hasonló fantasy filmet, és a „vágyam” betöltését a John Carter-től reméltem.

Nos, nem jött be a dolog… Istenigazából, egy karizmatikus főhős nélküli, CGI tobzódásban volt részem – a CGI osztályon felüli, elismerem: ilyen elképesztően jó mesterséges tájat és lényeket még nem láttam. 

Ráadásul anélkül, hogy „műanyag-érzésem” lett volna.

De a hús-vér szereplők… már bocsánatot kérek… :-/

Taylor Kitsch a Friday Night Lights-ban marha jó volt – de nekem nagyon… kisfiús, mint főhős.

A mellette felsorakozó nevek pedig: nem kapnak sem elég teret, sem elég időt…

Dominic West, Ciarán Hinds, James Purefoy… kár értük. :-(

Aki pedig megint… száztizenkettedjére!!!... fő(sablon!)gonosznak castingolta Mark Strongot… azt kasztrálják már a neve napján. Az én személyes kívánságomra. Köszönöm. :sux:

Mark Strongot meg üssék már egy félórát vizes törölközővel, hogy legközelebb ne is fogadjon el ilyen felkérést… és ha mégis elfogadná, akkor legalább ne a szokásos, sablonfigurát hozza, könyörgöm!!!

Valahogy nem állt össze ez az egész _filmmé_ – pedig megvolt benne minden, ami egy jó filmet jó filmmé tesz…

Olyan kis montázsokat kaptunk, innen-onnan… és sikerült az a lehetetlennek tűnő kunszt, hogy _senkivel_ nem tudtunk azonosulni, és _senkiért_ nem tudtunk szorítani… :-/

Feledhető, „egyszermegnézős”, „hamarelfelejtős” alkotás lett belőle… És már az indulásnál dugába dőlt a nagy lelkesedéssel indított franchise. :shameonthem:

Safe House – Védhetetlen

„Denzel Washington még mindig jól néz ki!” – Ezt a Kedvesem állapította meg közben, nem én. :-)

…de ennél több jót én se nagyon tudok mondani róla, így rábólintok erre a lelkes megállapításra. :-/

Igazából, semmivel nem lett jobb a filmipar helyzete azzal, hogy ezt a filmet leforgatták.

Olyan „se hideg, se meleg” – „se kása, se hús” alkotás lett…

Ryan Reynolds, ha fejre áll, akkor sem tud fele annyi érdeklődést sem kelteni a vásznon, mint Denzel Washington…

Brendan Gleeson szerepéről és karakteréről az első pillanattól kezdve _üvöltött_, hogy mit fognak vele kezdeni…  (Tőle nézzük inkább a „The Guard – A guardista” című remeket. :sör: )

…Robert Patrick eljött ágyútölteléknek… Sam Shephard is tiszteletét tette (Őt pedig inkább a „Blakckthorn”-ban csodáljuk! :sör: )

…és Joel Kinnaman is bevillant Seattle-ből, egy aprócska epizódszerep erejéig… (Keresd inkább tovább Rosie Larsen gyilkosát, Holder… :sör: )

A történet pedig… hááát, érdekes, igen.

Annyira nem izgalmas és érdekfeszítő… de legalább egynek elmegy.

A kézi kamera folyamatos rángatásáért pedig külön köszönet a készítőknek! Haszna ugyan nem volt, de legalább idegesített, és jól megfájdult tőle a fejem… :thumbsdown:

Nem értem, hogy miért kell állandóan bővíteni az „Ezt meg minek kellett leforgatni?-filmek” amúgy is népes kategóriáját…

Ha van felesleges két órátok, akkor hajrá. :-/

Munkaügyek s01e01-e03

Bakkerság… :-)

Desmond Wallace sorozatjunkie-s ajánlója után :sör: „rárepültem” a sorozatra, mondván, bepróbálom, aztán… majd meglátjuk.

Az első rész nem „győzött meg” igazán… de ahogy megnéztük a másodikat – aztán meg rögtön nyomtam a harmadikat. :-)

Még ma is fel-felröhögtem, amikor eszembe jutott egy-két jobb poén belőle – és minden kollégámnak előadtam a legjobb részeket. :-)

Litkai Gergely, Hadházi László és Kovács András Péter sikeresen vette az akadályt, azt hiszem. :thumbsup:

Kicsit döcögősen indultunk… de szerintem nagyon jó úton indultunk meg. :sör:

Mucsi Zoltán és Elek Feri óriási kedvenceim, akkor szeretném őket, ha „rosszak” lennének… de ők egyszerűen nem tudnak rosszak lenni. Csak eszméletlen jók. :-) :sör:

Molnár Piroska frenetikus a főnöknő szerepében. :-) Tamási Zoltán pedig, mint Imre, a biztonsági őr… egyelőre kiapadhatatlan humorforrásnak látszik. :-)

Kovács Lehel elsőre egy idegesítő p… prick-nek :-) látszott, de a harmadik részre már teljesen csíptem őt is. :sör:

Murányi Tündét meg nem tudtam belőni, hogy szeretem-e… és Fodor Annamária pedig egyelőre inkább idegesít… De talán lesz még ez jobb is.

Nem egy végigröhögős, de minden részben van egy-két nagyon betalált poénja, amin teli szájjal lehet röhögni. :-D A többi meg csak „szimplán” jó… :-)

Ha azt mondom, hogy leginkább a „Parks and Recreation” („Városfejlesztési osztály”) sorozathoz tudnám hasonlítani… akkor egyrészt jól mondom; másrészt félreinformálok.

Arra hasonlít leginkább – de szerintem annál sokkal jobb. :thumbsup:

Én nyomni fogom tovább is: és remélem, hogy tartja a színvonalat! :hajrá:

Lehet, hogy bele kéne néznetek… ;-)

The Killing s02e08-09 – Off the Reservation & Sayonara, Hiawatha

Nagyon készültem rá, hogy szétszedem és lehordom a Killinget… :-/

A nyolcadik rész _mindenben_ hozta a _minimális_ elvárásaimat, a nyomozás egy tapodtat nem mozdult előre, senkivel és semmivel nem történt érdekes, új, meglepő dolog.

Szürke volt, unalmas és érdektelen. :sux:

Úgy terveztem, hogy az „úgyis ugyanilyen vacak” kilencedik résszel együtt leszedem a keresztvizet az egész sorozatról, aztán a tévémet belevágom a veresi tóba… és utána dobok még vagy három féltéglát is. :-///

Erre a 9. rész „Sayonara, Hiawatha” újra megcsillantotta a _régi_ Killinget… és mégsem kellett egy használt műszaki cikkel szennyeznem a pontyok életterét. :-)

De ettől persze nem felejtek el mindent…

Menjünk szépen sorjában.

„Off the Reservation”

Persze, nem merték meglépni (szerencséjükre!) a Holder-dolgot, csak „futottunk vele egy kört”, mint a kutya a gumicsonttal. Értelme, haszna nem volt – de legalább felidegesített… :-///

Persze, senkivel (mondom: s-e-n-k-i-v-e-l!!!) nem történt semmi (mondom: s-e-m-m-i!!!) értelmes, szóra érdemes, vagy a történet szempontjából hasznos-fontos dolog.

Gyakorlatilag úgy lehetne kivágni a második évad „testéből” a 6-7-8. részeket, mint egy daganatot: a sorozat egésze semmiféle csorbát nem szenvedne tőle – sőt, jobb lenne vele. :-(

Mintha egy lufit fújtak volna fel, jó nagyra, hogy aztán a benne levő _semmit_ a képünkbe eresszék.

Hát, köszönöm szépen… :-/

„Sayonara, Hiawatha”

Nah, itt – legnagyobb döbbenetemre (mondjuk, döbbenet, ha már egy jó részre csodálkozok rá…) – újra egy izgalmas és remek epizóddal lettünk gazdagabbak.

Linden és Holder párosa hozták a hátukon a részt, és szerintünk főleg Holder tette magát oda azért, hogy a történet izgalmas és pörgő maradjon, valamint hogy az interakciók kettejük között újra régi fényükben csillogjanak.

Különösen a kaszinós-résznél ütött újra az, hogy ők ketten külön-külön is jók, de akkor a legjobbak, ha összedolgoznak… :thumbsup:

Nagyon tetszett mindkettőnknek ez a rész. Végre. Újra. :-)

De sajnos a sorozat most már nem egyszerűen „botlott”, hanem „kisiklott”… És csak reménykedek, hogy sikerült biztosan „visszarángatni” a vágányra… nem csak átmenetileg…

Én szorítok. :fingerscrossed:

New Girl s01e03-e09

 

Azért most már muszáj megint írnom pár szót erről a „csajos” sorozatról… :-)

Kezdem azzal, hogy a Kedvesem rámutatott, hogy „ez nem is igazi _csajos_ sorozat”. :-) Mert a három srácnak legalább olyan hangsúlyos szerepe van, mint a Jess-t alakító Zooey Deschanel-nek – akit ráadásul olyan szinten „fiúsított” a brancs, hogy ugyanolyan „haver” ő is, mint a többiek. :-)

Nagyon feelgood, nagyon szerethető, jópofa, „estét feldobó” sorozat – nem végigröhögős, nem mindig egyenletesen remek teljesítmény, de amikor megröhögtet, akkor… az nagyon ott van. :-)

Én nagyon szívesen elnézegetem, akár egymás után két részt is (nem nagy ügy, 20-22 perces epizódokról beszélünk), sőt, néha már hiányzik… és ez „nézni kéne egy kis New Girl-t!”-felkiáltásban csúcsosodik ki. :-)

Jess, Nick és Schmidt mellé, szépen, lassan most már felzárkózik Winston is. :sör:

Cece továbbra is szép… :-) És az „apróságok”, amiket kap/ad, azok szintén jópofák és szerethetőek.

Bejött (szerintem csak pár rész erejéig… de majd meglátjuk) Justin Long is, aki tökéletesen beilleszkedett a sorozatba/csapatba, és nagyon jól színesítette a történéseket. :sör: :-)

Nekem a két nagy kedvencem a s01e06 „Thanksgiving” és a s01e09 „The 23rd” epizódok voltak, amiken egyrészt nagyon röhögtem, másrészt pedig nagyon élveztem. :-)

Igazi feelgood részek voltak… :thumbsup: :-)

Megjegyzem, a Kedvesem – a „nem is igazi csajos sorozat!”-megjegyzésétől eltekintve – teljesen bevonódott mellém a sorozat szeretetét illetően, és amikor valamelyik nap az aktuális New Girl epizód után megnéztünk (közösen) egy Suburgatory-t, ő volt az, aki hangosan kimondta, amit én is gondoltam: „ez sokkal gyengébb, mint a New Girl!”… :-)

 

Egyszóval, mi folyamatosan nézzük, és merem ajánlani bepróbálásra! :sör: :-)

La Boîte noire - The Black Box

Egy igazán különleges film – ami talán lehetett volna még jobb, durranhatott volna még nagyobbat, lehetett volna… De nem lett.

Ám nekem így is bejött, és bár látom benne a kihasználatlan potenciált, a kihagyott lehetőségeket, ínyencségekre kiéhezett lelkem :-) kellőképpen tudta értékelni a (ha nem is merész, de legalább) bátor próbálkozást.

Főhősünk Arthur Seligman (José Garcia) autóbalesetet szenved. A kórházban fekve rémképeket lát és amolyan „tételmondatokat” dübörögnek a fejében („Texas doesn't exist...”; „Sylvain Ganem wants to kill me.”; „Spaghetti harvester that's a big job...”; „RP-50 RP-50...”). Amikor magához tér, rögtön azt kérdezi, hogy a kisfiúval mi történt, akire a balesetből emlékszik.

De senki nem tud semmilyen kisfiúról…

Ellenben az egyik nővér, Isabelle (Marion Cotillard) átad neki egy kis noteszt, amit egy éjszaka folyamán telejegyzetelt Arthur „tételmondataival”, mondván:

„- Your black box, so to speak.

- My black box?

- Your subconscious, if you prefer. Your subconscious expressed itself. That night you let it all out. You've freed 35 years of morality, the forbidden, taboos... of memories.”

Eleinte úgy néz ki, hogy Arthur… szimplán beleőrül ebbe. Teleplakátolja a szobáját az általa mondott frázisokkal, és mantraszerű ismételgetéssel próbál belőlük értelmet csiholni…

Eddig a pillanatig úgy nézett ki, hogy a kómába esett/memóriazavaros főhős témakörébe nem sok újat fog hozni ez a film… Ám aztán kellemesen csavarodott a dolog, és Arthur egyszer csak egy harminc éve történt haláleset szálait kezdte bogozni.

Kár lenne tovább beszélnem a történésekről – ezért inkább csak a végét fogom szétspoilerezni. :evil:

Na, azért azt nem. :-P Nyugi. :-)

Csupán annyi, hogy a filmből az általam beszerzett verzióban van egy un. „Alternate ending” is…

Csak a kétféle befejezés kapcsán pár gondolat: például az, hogy nekem határozottan jobban bejött az alternatív, pedig az sem tökéletes…

A „sima” lezárás inkább olyan „kapkodós-csapkodós-durrbele” dolog, mintha valaki, vagy valakik szerettek volna már túllenni az egészen… :-/

Az alternatív vég pedig kicsit túlspilázza a dolgokat – nekem különösen a pisztoly megjelenése fáj… És egy picit sok benne a duma is.

Istenigazából valahol a kettő között lenne az arany középút… de még mindig inkább az alternatív mellé teszem a voksomat. Mert az szimpatikusabb, mivel… „megengedőbb”.

(A Kedvesem ki is akadt ezen a „kétféle befejezésen”, rendesen. :-) „Mi az, hogy két befejezése van? Most akkor melyik az igazi? Nem lehetett volna egyszer befejezni, de _normálisan_?! :-)” )

Az én elvetemült lelkemnek viszont tetszett ez a megoldás :-) és ki is választottam a nekem tetsző befejezést. :-)

Szerintem határozottan kellemes, agyalós-hagymázas-kutatós kis film volt – az én időmet bőven megérte rászánni. :-) Ti meg majd jól eldöntitek magatoknak… ;-)

Jin líng shí san chai – The Flowers of War

Döbbenet. :masterpiece:

…

Nem is tudom, hol kezdjem…

Kezdem talán ott, hogy a múltkoriban nekiültem a „Nanjing! Nanjing! – City of Life and Death – Élet és halál városa” filmnek, ami a kínai főváros, Nanking 1937-es japán megszállását, és az ott történt kegyetlenkedéseket dolgozza fel…

…és nem bírtam végignézni. :-/

Nyomasztó volt: először a foglyul ejtett kínai katonák lemészárlását mutatta be, majd a civil lakosság ellen elkövetett aljasságokat ecsetelte… amik láttán egyfolytában fortyogott bennem a fusztrált düh, és a hányinger kerülgetett.

Ugyanezt az időszakot ábrázolja a The Flowers of War is – a kegyetlenkedések bemutatásában még talán brutálisabb, mint a City of Life and Death… és az emberi aljasság olyan bugyrait villantja fel, amitől minden jóérzésű embernek felfordul a gyomra.

Mégis, a The Flowers of War-t 100x többre értékelem, mint a City-t. :respect:

1937. december 13. A japán hadsereg kíméletlenül veszi birtokába Nankingot: nem csak a kínai katonákat, de a civil lakosságot sem kímélve. Ebben a véres-gyilkos zűrzavarban, a halottak, a romok, a lövések és a robbanások, valamint a menekülő civilek forgatagában a Winchester katedrálisba tart John Miller (Christian Bale), temetkezési vállalkozó, hogy az elhunyt Ingleman atyát eltemesse.

Egy esetben azonos búvóhelyet választ két kislánnyal, akikről kiderül, hogy pont a katedrális diákjai, így el tudják vezetni oda.

A Winchester katedrálishoz érve azonnal kiderül, hogy Ingelman atya egy bombatalálatban vesztette életét, azaz, nincs holttest, aminek John Miller meg tudná adni a végtisztességet.

Johnt kissé feldúlja a hír, hogy a „semmiért” küzdötte át magát a városon, és igényt tart a fizetségére. Ám szinte rögtön kiviláglik, hogy a katedrálisban nincs más, csak tucatnyi 10-12 éves diáklány, és a náluk alig idősebb George Chen, a mindenes, Ingelman atya fogadott fia.

John elhatározza, hogy egy-két éjszakára a katedrálisban marad, hogy legalább pár napot ágyban aludhasson: így kárpótolva magát az elmaradt fizetségért.

A katedrális viszonylagos biztonságát mások is felfedezik: és menedéket kér náluk a Qin Huai folyó tucatnyi kurtizánja.

Johnt felvillanyozza a csinos nők megérkezése, és lelkesen flörtölni kezd velük…

Ám az idilli állapotnak hamarosan vége szakad: a japánok betörnek a templom területére – és John-nak döntenie kell, hogy elrejtőzik, elmenekül… vagy megpróbál papi reverendát öltve a lányok védelmére kelni.

Nagyon hangulatos, nagyon megkapó, érzelmileg felkavaró film, egy teljesen hihető és nagyszerű Christian Bale-lel. :respect:

De mindenképpen meg kell emlékeznem Major Li (Tong Dawei) alakjáról is, aki az elkötelezett, harcra született, soha fel nem adó kínai katona archetípusát mutatja be nekünk – akinek csodálatos története „film a filmben”. :respect:

…a kínai katonák önfeláldozó „emberi pajzs”-taktikája pedig egyszerre döbbenetes és lélegzetelállító…

Nem tudok mit mondani: elképesztő film. Rám legalábbis nagyon nagy hatással volt. :respect:

A 146 perces játékidő – aminek láttán a film elindítása előtt lélekben „megrogytam”… – úgy száll el, hogy az ember észre sem veszi.

Fantasztikus alkotás… látni kell. :respect:

Get the Gringo – How I Spent My Summer Vacation – Börtönregény

…és megint egy remek akciófilm! :sör:

Oké, férfiasan bevallom, hogy nálam már egy ideje leírta magát Mel Gibson… :-/ Jobban belegondolva, a 2002-es Signs (Jelek) óta nem is láttam filmjét – ellenben olvastam az állandó balhézásait, meg azt, hogy már a kollégák sem nagyon akarnak vele forgatni…

Hol van már a klasszikus Lethal Weapon-sorozat? Hová lettél, Mad Max? Elmúlt a dicsőség, Braveheart…? :-/

…erre idetesz most nekem egy ilyen… bitang jó filmet! :eeekkk:

Komolyan mondom, voltaképpen kitől is lehetett volna várni egy remek akciómozit, mint Mel Gibsontól…?!
Hát, én aztán nem vártam tőle ilyesmit, az tuti... :-P

De erre ő mégis megmutatja, hogy az öreg harcos… nem vén harcos. :-) :thumbsup:

A Get the Gringo (megmaradok ennél a titulusnál) nem hoz semmi újat a szcénába, de amit hoz, azt maximumon, és vérprofin hozza.

Egy nagy rablás után az USA rendőrségétől és a maffiától üldözve a Mel Gibson alakította „Driver” (az igazi nevét sosem tudjuk meg) áttör a mexikói határon, ahol a helyi rendőrség – kellőképpen korrupt – erői fogják el, és miután lenyúlják a lopott pénzt, bevágják a börtönbe. Ami nem _szimplán_ börtön, hanem önálló „börtönváros” – állam az államban –, ahol a mindennapi túlélésért keményen meg kell küzdeni.

A börtönvárosban összehaverkodik egy kilenc éves kissráccal, aki mindent tud a benti hatalmi viszonyokról és hierarchiáról, miközben arcátlan merészséggel benne van minden „buliban”. Ám a fiú speciális helyzetben van: ő a benti maffiafőnök életbiztosítása, mivel ő az egyedül megfelelő donor a májátültetéséhez…

De hősünk nem ülhet „békésen a babérjain” (ha-ha…), mert a maffiavezér, akit meglopott, Peter Stormare, nem nyugodott bele az őt ért sérelembe, és mindent megtesz azért, hogy a pénzét visszaszerezze… és csúnya revansot vegyen azon, aki pofátlanul meglopta.

Már önmagában a „börtönváros” felépítése is olyan egyedülálló, olyan különleges, hogy az kiemeli a börtönös-filmek közül, de a csavaros terv, a pörgő akciók és Mel Gibson karizmatikus játéka biztosítanak minket arról, hogy ez a film igazi unikum a maga nemében. :respect:

Engem különösen a három cowboy megjelenésével kialakult akció nyűgözött le – egyenesen briliánsnak találtam. :thumbsup:

A „Végső Nagy Hajsza” pedig megkoronázta a film egészét. :sör:

A legvégét pedig lehet, hogy páran „túl ideálisnak/tökéletesnek” fogják tartani… de nekem kellett ez a befejezés. :yeahhh:

Mel Gibson pedig megmutatta, hogy még mindig oda tudja tenni magát. Én azt mondom, álljunk félre, ha ez a gringo megindul, muchachoes…

„Must see!”-kategória, nem vitás. :sör: