2018. május 25., péntek

La Peste – A pestis s01




„Nem kell meghalni, hogy a Pokolra juss. Itt van a Földön.”

Messze „A Legjobb” történelmi sorozat, amit valaha láttam. :respect: :leborul:

Egészen megdöbbentő. Zsigeri, nyomasztó, iszonyú.

Egy másodperc sincs benne, amit „művinek” vagy „műterminek” érezne az ember – ami alapvető hibája szokott lenni a középkori filmeknek, hogy „jó-jó, legyen koszos… de csak ésszel, mert nem vagyunk azért állatok”.

Itt mocskos minden… és mindenki. A sebekben férgek nyüzsögnek… a holtak temetetlenül hevernek… az utcákon mindent belep a sár, a vér, a fekély… és a pestis.

Nincs menekvés, nincs remény. Gyerekek húzzák ki a sikátorba a halott apjuk testét, hogy ők  – legalább egy nappal… – tovább élhessenek.

Az aljasság olyan sötét, irgalmatlan és embertelen, amilyet elképzelni sem tudtál. Az emberek már-már ösztönlény félállatok. A gonoszság nem rejtezik: szabadon jár-kel, leplezetlenül, iszonyúan.

És a legaljasabbak azok az „okosak” és/vagy gazdagok, hatalommal bírók, akik a nyomorultak baján élősködnek. Akik a tanulatlan nincstelenek és kiszolgáltatottak fölött uralkodnak, és arctalan tömegként mozgatják és használják ki őket.

„Hálásak vagyunk neked, Uram, a büntetésért!”

1597. Sevilla – a történet akkor kezdődik, amikor a pestis megérkezik a városba, és addig tart, amikor véget ér a járvány.


Ide érkezik meg Mateo (Pablo Molinero), hogy teljesítse a halott barátja kívánságát, és megmentse fattyú fiát, Valeriót (Sergio Castellanos).

Ám Mateo az Inkvizíció elől bujkál, így nem kis kockázatot vállal ezzel a küldetéssel, szerencsére barátja, a gazdag, politikai befolyásra vágyó kalmár, Luis (Paco Léon) elég pénzzel és hatalommal bír, hogy bújtassa és segítse.


De az Inkvizíció keze messzire elér… és Mateo hamarosan a sevillai püspök utasítására egy különös gyilkosságsorozat tettese után kénytelen nyomozni…


...miközben a városban a Fekete Halál tombol.



Vétek lenne ennél egy szóval is több szót vesztegetni a történetre: fedezzétek fel. :sör:


Az biztos, hogy én kétszeresen is meg vagyok döbbenve: egyszer azért, mert soha nem hittem volna, hogy lehet valaha is egy ennyire hitelesnek látszó, érződő sorozatot készíteni a sötét középkor legsötétebb óráiról :megarespect: – másrészt azért, mert senki nem hypolja/hypolta ezt a sorozatot, pedig 100x jobban megérné, mint bármi, amit mostanában „trendi emlegetni”. :-PPP

Szinte átüt a képernyőn a gennyedző kelések és fekélyek bűze, a temetetlen holtak szaga, a máglyákon égő emberek húsának bűze…


Félelmetes. Egy idő után észrevettem, hogy amikor Mateo a szája elé húzta a kendőjét a színen, és bemegy olyan helyekre, ahol a pestis tombol – akkor én is észrevétlenül és tudattalanul visszafogtam a lélegzetemet… nehogy beszívjam a fertező levegőt.

Mateónak egyébként megvannak a saját démonai… méghozzá olyanok, hogyha én látnék magam előtt ilyesmiket, tuti, hogy azonnal megállna a szívem…


„- Mennyi ideje nem tudsz aludni?
- Nem tudom… Hónapok…”

Mateo, akit Pablo Molinero alakít, nagyon szimpatikus, összetett karakter, és magyar hangja, Welker Gábor nagyszerűen szólaltatja meg. :sör:

Luis, akit Paco León formál meg, szintén nagyszerű, izgalmas figura, aki magyarul Makranczi Zalán kelt életre, szintén tökéletesen. :sör:

(Sajnos, nem mondható ugyanez el a Valeriót megszólaltató Vilmányi Benettről, akinek a hangja engem végig irritált… :-/// )

Ebben a sorozatban hangzott el egy olyan monológ (a kocsmában ivó Mateótól), aminek hallatán esküszöm, hogy a lélegzetem is elállt – és végtelenül irigylem érte azt az írót-forgatókönyírót, aki papírra vetette: Rafael Cobos. :respect:


„Köszöntőt kell mondanom! Az Úrra, aki mindenhol ott van! Az utcákon és a tereken. A kocsmákban. Ennél az asztalnál, és ebben a borban! Az út menti feszületben és a városi kapukban!... A szépasszonyok ékszereiben, a férfiak káromlásaiban. A harangokban, a zárdákban, a papok szentbeszédében, és az ifjak imádságaiban. Az öregek ünnepeiben. A végrendeletben. A bírák ítéletében. A félelemben. A művészek kezében. A gyermekek születésében és elhagyásában. Amint a haldoklók párnái között, az ispotályok ágyaiban, és a végrehajtott akasztásban. A szegény könyörgésében, és a gazdag jótékonyságában. Az éjszaka csöndjében. A harangok és az orgona hangjában. És a ribancok melleiben, a világ összes lotyójának mellében!  Eme megbecsült hölgyekében! Férfiak és asszonyok, mind az Ő nevében és akaratában! Tőle nem idegen, ami emberi. Az Isten soha nem idegen: minden az Úr. Úgyhogy ne káromoljátok Őt! Hamar megtudja…”



De méltatlan lenne, ha nem emlékeznék meg Teresáról (Patricia Lopez Arnaiz – magyar hangja Kisfalvi Krisztina :respect: ), akinek a történetszála szintén nagyon hatásos, érdekes és izgalmas.

És félelmetesen rajzolja elénk, hogy a sötét középkorban (a szó mindkét értelmében ijesztően „sötét” :-P férfiak között… tudod, a legijesztőbb, amelyik hülye, de legalább van hozzá fizikai ereje és/vagy hatalma is… :-/// ) milyen erő és harc kellett ahhoz, hogy egy tehetséges, okos nő a saját útján járhasson. És milyen (keserű…) kompromisszumokat kell ehhez megkötnie…

Ám fantasztikus karakter volt Monardes (Tomás del Estal), Celso (Manolo Solo), és Arquimedes (Manuel Morón) is. :respect:

Egészen egyszerűen zseniális lett ez a sorozat. Le vagyok nyűgözve. Olyan miliővel, amit korábban még soha nem láttunk képernyőn, és olyan pillanatokkal, amik az ember retinájába, agyába égnek. :megarespect:


Én szerettem a Viking-, a Róma-, Da Vinci démonai-sorozatokat, mindhárom nagyon jó a maga nemében: de a La Peste… az a történelmi sorozatok „király-kategóriájában” uralkodik. És a többiek egy osztállyal lejjebb játszanak…

Elvileg 2019-ben jön a második évad…

Nem fogom elfelejteni. :sör:



2018. május 21., hétfő

Atlanta s01 & Lost in Space s01


Előrebocsátom: egy csalás az egész, amit most írok… :-///

Ilyenre még nem vetemedtem: hogy folyamatosan „előrepörgetés”-funkcióval nézzek… _„nézzek”_... sorozatokat. :-S :-/

Más esetekben – ha kényszeres és leküzdhetetlen „haladjunk már!”, vagy „ez annyira uncsi, nem érdekel!” érzés önt el egy sorozat közben, azonnal dobom neki a kaszát. És az meg – kis emberek utolsó nagy mondásai – nem tudja elkapni, ugye… :nyissz: :-PPP

De itt voltak olyan szegmensek, amik érdekeltek volna, épp ezért pörgettyűztem át nehány unalmas/érdektelen/idegesítő részt…

Főként a Lost in Space-ben… de az Atlanta két epizódja is így járt. :-///

Szóval, így van képem rivjút írni – de ne is nevezzük akkor ezt „rivjúnak”, inkább… megírom a két sorozattal kapcsolatos „élményeimet”. :-/ :-P :sör:


Atlanta s01


A Childish Gambino „őrület” okán döntöttem el, hogy belevágok. Kíváncsi voltam, hogy ez a Donald Glover srác (aki a sorozat írója, producere, főszereplője, kreatív mindenese etc.) tényleg annyira unikum-e… (Egyébként láttam én már őt a Community/Balfékek soriban, ahol jópofa volt, de ki nem néztem volna belőle, hogy így „kinövi magát”.)

Nos, abból, amit láttam, azt mondom, dob néha nagyon jókat, sőt, egyszer egy eszméletlen nagyot, ám olykor meg… „mellédob”, hogy az analógiánál maradjak.

Kezdem a dicsérettel: s01e07 – B.A.N. 10/10 :sör: :respect:

A kamu Black American Network csatorna „Montague” című beszélgetős műsorába hívják meg Paper Boi-t (Brian Tyree Henry), úgy látjuk az egészet, mintha mi is a tévében néznénk, fake reklámokkal megszakítva.
 

Bakker… annyi ötlet, annyi szellem, annyi karikír és annyi utalás, kikacsintás, kiparodizálás van benne, hogy… egész egyszerűen hegymagasan kiemelkedik az egész szériából. Zseniális. :respect:

Maga a beszélgetés is hatalmas, és egyre jobb és jobb :-DDD de a kamu reklámok… bonyek… van amelyik „_csak_” megröhögtet… de például a gabonapelyhes az annyira áthallásos a valósággal (fehér rendőr vegzál benne egy „farkast”), annyira horzsol, hogy csak azt az egy reklámot megnéztem vagy 3x… :respect:


De Paper Boi reakcióján, amit a „transzrasszú” :-DDD srác bemutatása során előadott, sikerült úgy röhögnöm, hogy csorgott a könnyem… :respect: :-DDD







Sokszor tart tükröt a sorozat az amerikai fekete közösség elé – és van, akinek le is esik, hogy nem a tükör ferde…

…máskor viszont rosszul esik (még ha tényleg ez is a valóság… tényleg?!), hogy látom, mennyire lúzerek, és hogyan cseszik el az életüket, amikor egy-egy lehetőség megcsillanna előttük…

És akkor el is jutottunk oda, hogy miért pörgettem át bizonyos részeket, ha ennyire jó.

Nos: Earn csaja, Van (Zazie Beetz) kapott két epizódot – ami halálra idegesített. Egyszer bulizni megy egy régi barátnőjével, akiből azóta luxusprosti lett – a másikban meg elmegy egy másik barátnője partijára, aki hozzáment egy irgalmatlan gazdag fehér csávóhoz, és a csaj ki is mond valami ilyesmit: „ő megkapta a néger csajt, akire minden fehér csóka vágyik, én meg megkaptam a lóvét”…

…és közben Van meg szerencsétlenkedik, kikéri magának, de aztán elfogadja; megveti a csajokat, de elismeri, hogy igazuk van, és keserűen nyilvánvaló számára, hogy mindketten többre vitték, mint ő.


Tudjátok, van két régi általános iskolás/gimis… hm… hát, az egyik barátom is volt, a másik csak évfolyam-, majd osztálytársam…

Az egyikük legfőbb ügyész lett, a másikuk nagymenő fogorvos, több fogorvosi rendelővel az ország nyugati felén, és egynehány balatoni apartmant is üzemeltet…

Hozzájuk képest én… „elillanó buborék vagyok a fürdőben” :-P, hogy finoman fogalmazzak – ha csak azt nézném, hogy melyikünk mi mindent tud felmutatni.

Ám az ügyész nemrégiben lenyilatkozta a tévében, hogy azért nem foglalkozik korrupcióval, mert „nem olvas újságot” – a fogorvos meg feljár Pestre az egész családjával „Béke(pontosabban: Gyűlölet)menetelni”, mert a NER az annyira jó neki, mint disznónak a dágvány…

Tudod, ha látom a csilivili, anyagiakban bővelkedő életük mellett azt is, hogy mi mellé kellett odaállniuk, hitet tenniük, elköteleződniük… valahogy egyáltalán nem irigylem őket. Inkább sajnálkozok, hogy idáig jutottak.

…és arra gondolok: ha ez kell ahhoz, hogy „vigyem valamire”, hogy „pénz álljon a házhoz”… akkor inkább soha ne legyek _valaki_.


Szóval, a Van-os részek kicsengése is ez, de bonyek: nyilvánvaló a legelső perctől, hogy nem irigylésre, hanem szánalomra méltó a két „felkapaszkodott” barátnő, mégis lefutjuk a köröket, hogy „Van okuljon”… Óhhh, bonyek… Ne már. :-///

Ám a sorozat nagyon jó, és Earn (Donald Glover) karaktere nagyon szerethető – az utolsó részben, amikor végre(!) áll egy kis pénz a házhoz, és azt mind Van-nak, és a kislányának adja, majd hazatér aludni a… nem mondom meg hova… az azért horzsol. De durván. :respect:

A tíz részes soriból volt két szvsz elég gyenge, hét határozottan kellemes – és egy űberfrankó.

Nekem simán megérte. :sör:
 


Lost in Space s01


Baszki…

Ekkora pofára esést már régen életem. :-PPP

Az első epizód iszonyatosan sokat ígért – és ebből ló… fütty sem valósult meg. :-PPP

Igazán belegondolva, ez nem is sci-fi volt, hanem egy amolyan „elzárt közösség drámája és dinamikája”.

Ha a „robot”-ot behelyettesítjük azzal a szóval (és eszközzel), hogy „fegyver”, ezáltal gyakorlatilag meg is fosztjuk mindentől, ami „sci-fi”-vé tette :-P, de hatásában és lényegében nem vesztett a történet _semmit_, akkor mindjárt kapunk is egy lecsupaszított családi, társadalmi drámát, ami – az őket körülvevő környezetet látva – simán történhetne a Föld bármelyik eldugott zugában.

Ez szerintem konkrétan szánalmas. :-///

És ami a legelkeserítőbb és a legkiábrándítóbb: az idegen világban lezuhant űrhajósok legnagyobb, legveszélyesebb ellenfele, nem ám a Robot, nem ám az „idegen világ” – hanem egy utastársuk.

A szarkavaró manipulátor. Dr. Smith/June Harris (Parker Posey)


Fizikailag rosszul voltam ettől a nőtől, sajnálom. Undorodtam tőle, mindattól, amit képvisel. :-OOO

Az aljasságot, az önzőséget, a manipulálást, az egymás ellen fordítást, a szavak kiforgatását, a csendes uszítást… majd a nyílt agressziót. Tökéletes lenne OV bármelyik kormányába. Hányok tőle.

Az első három rész után elszakadt a cérnám: amikor megjelent a képernyőn az ocsmány, cinikus, hamis, kétszínű mosolyával, rágörcsölt a kezem a pörgetésre – és addig tekertem a filmet, amíg el nem tűnt a színről.

Nem érdekelt, hogy mit mond, hogy milyen szart kavar már megint (mert állandóan azt csinálta), nem érdekelt semmi, ami vele volt kapcsolatos – csak azt vártam, hogy mikor döglik… izé… takarodik már el a francba a sorozatból! :-OOOOOO

(És minő öröm (NEM!!!) SPOILER ON a második évadban is szerepelni fog SPOILER OFF. Hogy rohadna meg… :-OOOOO )

De nem takarodott, sőt, részről-részre egyre több képernyőidőt kapott – és egyre több és több részt kellett átpörgetnem – ami egyre fusztráltabbá tett. :-OOOOOOO

Adott vagy 50 (ötven!!!) ember, akik elvileg a legértelmesebbek, a kiválasztottak közül valók – és egy szemétláda manipulátor úgy mozgatja őket, mint a marionett bábokat. Ezek meg bambán-bénán tűrik. :-PPP

De legalább remek kalandok történnek, ugye?! Nem. :-PPP

Egyszer beleszorulnak/belesüllyednek a jégbe – aztán pedig (minő fordulat!) beleszorulnak/belesüllyednek a mocsárba…!!! És mindkettőnél drámai perceket élhetünk át…!!! Már aki egy futó pillanatra képes elhinni, hogy a főhősöket _tényleg_ valami baj érheti…!!! :-PPP

És a töméntelen marha _„izgalmas”_ flashback… Óh, anyám, borogass! Na, azokat pörgettem még előszeretettel. :-PPP


Nem is tudom. Én kérek elnézést.

Egyrészt azért, mert „így”, ilyen hozzáállással (pörgetéssel) vetemedek „élményt írni” erről a sorozatról – másrészt meg azért, mert ezt adták el nekünk azzal, hogy „sci-fi sorozat”. :-PPP

Hogy is mondta régi, kedvenc… hm… „farkasemberünk” (aki tudja, érti…), hogy a „sci-fi halott, helyette so-fi (social-fiction) van”. Bakker, hogy röhögtünk rajta akkoriban…

…de most valahogy lefagyott az arcomról a vigyor. :-/// :-(((

Kiábrándító élmény volt. Már, ha ezt egyáltalán élménynek lehet nevezni… :-PPP

2018. május 15., kedd

Revenge – A bosszú & The Foreigner – Az idegen


Bosszú, bosszú, bosszú… Skandar Graun óta tudjuk, hogy micsoda Káoszt tud hozni ez a szó… de ha tettekre is sarkall, akkor meg főleg.

Ezzel volt csordultig tele a következő két filmélményem.


Revenge – A bosszú


Már a cím se stimmel, szerény, nyomott, egyvágányú véleményem szerint.

Ami ebben a filmben történik, az nem „revenge”, hanem „self defense” – és ez nem kis különbség, (mind tettben, mind amúgy büntetőjogilag) úgy vélem.

De ne legyünk kicsinyesek: mert kell ám itt nagyvonalúság, bőven. Azzal sokkal jobban eladhatóbb egy film, hogy „Revenge” – marketing, fogadjuk el, lépjünk tovább. (Azt, hogy emiatt lehetett volna akár „Killing”, akár „Hunting” is… hagyjuk.)

Akasszuk most fel a „disbelief”-ünket egy vállfára, aztán tegyük be a szekrénybe, zárjuk rá a szekrényajtót, aztán a szobaajtót, végül a lakást, és menjünk el a kert végében lévő fáskamrába, és zárkózzunk be.
 
Így lehet nekivágni ennek a filmnek, hogy aztán ne akadjunk fel minden csipp-csupp semmiségen, miszerint egy felnyársalt ember, hogy tud lejönni saját találékonyságából a nyársról… meg milyen az, amikor egy felforrósított, alumínium sörös dobozzal égetjük ki az átszúrt sebünket… és akkor se vonjuk fel kissé meghökkenve a szemöldökünket, amikor kiderül, hogy a hasi sebünket, és kibuggyanó belszerveinket érdemes és lehetséges folpackos körültekeréssel elsősegélyben részesíteni… és azzal meg aztán ne is foglalkozzunk, hogy a film alapvetése az, hogy minden emberben kb. 10-15 liter vér csobog (kivétel a főhősnő, benne inkább 20-25 lityi…), és olyan, hogy „vérveszteség miatti eszméletvesztés”, az gyakorlatilag nem létezik.

Persze, minek is agyalnánk ilyesmin egy olyan film esetében, amikor a forgatás felénél(!) elfogyott a művér, és még hozatni kellett. (A legvégén lévő konkrét vérfürdőhöz meg gondolom, külön szállítmányra volt szükség, eleve…)

Na, most hogy tudjuk, hogyan kell nézni ezt a filmet, üljünk le elé, és nézzük végig.

Utána keljünk fel a fotelből/kanapéról, és jobb kezünkkel vakarjuk meg a bal fülünket… majd kissé zavartan ismerjük be, hogy ennél szexistább, a nőt, a női testet tárgyiasítóbb filmet aligha láttunk mostanság.

 
Hiába „Főhősnő” benne Matilda Anna Ingrid Lutz: az összes beállítás a testének tárgyiasítását szolgálja, ami _egyértelműen_ a hímek örömére van.



Hiába neki szurkolunk, hiába SPOILER ON győz a végén SPOILER OFF akkor is úgy érezzük, ezzel nem csak ő, hanem a női nem is (csatát) veszített.

Lehet, hogy megetették azzal, hogy ez a film „feminista csatakiáltás” lesz, mégiscsak az ösztönlény férfiak a célközönség, akiknek a kamera is nagyban segít azzal, hogy állandóan a „peach” popsit mutogatja, hogy „odass, öcsém! nem semmi, ugye?!”. :-PPP


A „gyönge, csini/bomba szőke, akiből gyilkológép lesz” nem ismeretlen a filmkultúrában (vagy filmkulturálatlanságban… :-/ ), egy igazi archetípus, szóval, láttunk már ilyet.


A sztori alaphelyzete meg nekem eléggé felidézte David Osborne: Open Season/Vadászidény című könyvét…


De mondjuk a nyers sebekben turkálásokban, kitüremkedő belső szervekben, spontán önműtétekben, a csobogó vér mennyiségében jócskán fölülmúl sok-sok elődöt.


Ha meg ez volt a cél, akkor király – ha meg nem ez volt… akkor is be kell érni ezzel, mint „dicsérendő”. :-P

Őszintén szólva, meg vagyok döbbenve, hogy egy női rivjúíró sem kérte még ki magának ezt a filmet: ami megdöbbentően tárgyiasítja a női testet.

Nemrég nagy tisztelettel írtam a Я тоже хочу-ban szereplő Alisha Shitiková-ról, aki abban a műben rengeteget fut (egyedül) teljesen meztelenül a hóban – mégis, 100x jobban tiszteli az orosz film a Nőt, a női testet, mint a Revenge.

Alapvetés: amikor Alisha meztelenül végre emberek (férfiak) közé ér, az első férfi felpattan, és beburkolja egy kabátba.

Matilda meg végig egy csöppnyi „forrónadrágban”/bugyiban van egész filmben – mégis sokkal tiszteletlenebbnek érzem a Revenge-t…


Persze, _én_ minek „sértődjek meg” miatta: nem is sértődök. Csak taszít. :-PPP Pedig nem vagyok sem prűd, sem elhanyagolható tisztelője a női szépségnek.

Tolakodó, arcátlan szexizmusán, és a hektoliterszámra szétlocsolt véren kívül nem értem, hogy mivel nőtt volna ez a film az átlag „B”-kategória fölé.


The Foreigner – Az idegen


Nekem ez már sok(k) volt a „bosszúból”…

– Bosszút állok a lányom haláláért!
– Bosszúból árultalak el, az öcsém/bátyám halála miatt!
– Azért tettem, hogy bosszút álljak rajtad!
– Ezt bosszúból meg fogom bosszulni! Ha bosszant, ha nem!
– Az általános iskolában kilöttyentetted a kakaómat, bosszúból most… 30 évvel később… megölöm az egész családodat!
– A oposszum bosszú hosszú! Lasszó hosszú bosszú!


Oké… mert lehetett volna ez egy jó film. De az, hogy itt _mindent és mindenkit_ a bosszúállás vezéreljen… az azért már a torkomon akadt. :-PPP

Eleinte még szurkoltam… aztán már csak szánakoztam… végül undorodtam az egésztől.

Mindenki bosszút állt benne mindenkin… és rajtam most megbosszulta magát az, hogy Jackie Chant és Pierce Brosnant is szeretem.

Kár ezért a filmért. Hogy csak ennyi mondanivalója volt. :-(((