2017. október 17., kedd

Wind River & sorozatok…



Wind River


„You know how far that drill camp was from where I found Natalie's body?
Six miles. Barefoot. That's a warrior. That's a warrior.”

Talán gyerekkori becsípődés – de nagyon szeretem az indiánokról szóló filmeket, vagy ami esetleg konkrétan nem is róluk szól, de szerepelnek benne… szóval, mindent, ami „indiános”. :-)

És nem, már nem „Karl May”-os, „Winnettou”-s, ködös ikonra festett, misztikus, nemes, büszke és elfszerűen emelkedett, emberfeletti embereknek látom őket: hanem egy fantasztikus – kis híján írmagig kiirtott… – népnek, akik olyan különlegesen, annyira másként, annyira… szellemi síkon nézik a világot, hogy az én szememben igazi elgondolkodtató és gondolkodásra, másként látásra késztető emberek. :respect:

Például Graham Greene-t akkor is szeretni fogom, ha egyedül maradok a világban. :leborul:


A Wind River is az ő „világukban” játszódik – de egy cowboy a főszereplője.

Ezért lehetne az ember ideges („egy cowboy a főszereplő egy indián(os) filmben?!”), de én nem tudok az lenni – mert a cowboy meg Jeremy Renner, akit a fene se tudja, miért, de nagyon bírok. :sör:

Hideg ez a film. És rideg. Nyersen, zsigerien kegyetlen.

Egy olyan világot mutat meg, aminek elzártsága csak azt segíti elő, hogy az erős, a kegyetlen, a gátlástalan uralkodhasson a gyengék, a többség felett.

És aki fel akarja, tudja, meri venni a kesztyűt az erősekkel szemben, az – a maga csendességében – ugyanolyan kíméletlen, és zsigeri lesz, mint amazok: de nem talál a kegyetlenségben örömöt, mint amazok… csak teszi, amit tennie kell.

Hja, igen: a sniper-es/mesterlövészes filmeket is nagyon bírom: és mivel Jeremy Renner azt alakít – ez _tényleg_ az én ízlésemet telibeverő film. :sör: :thumbsup:

Ha hasonlítanom kellene valamihez, akkor a Winter’s Bone és a Mystery Road & Goldstone páros jutna azonnal eszembe – és azok is bitang jó filmek, meg kell hagyni.

Fájdalmas, félelmetes, jeges csendesség van a Wind River gyönyörű képeiben… de mindegyik kép mögött ott érzi-féli az ember a halált.

…és közben csodálja azokat, akik mégis képesek ott élni, és szó szoros értelmében nap-mint-nap harcolni a túlélésért. Az élet jogáért. Amit _ott_ nem adnak sem ingyen, sem könnyen.

…és közben döbbenetes, de átkozottul felnézek a gyászoló apára, a csodálatos, gyönyörű indiánra, akit Gil Birmingham, egy komancs harcos formál meg.

Mert az ő helyében én ordítanék, üvöltenék, tombolnék, egyszerre akarnék ölni és meghalni, tűzbe és vérbe borítanám a világot…! :-OOO

…de ő csak mond néhány szót, csendesen… és egész világok fordulnak meg bennem. :respect:

„She was 18 and I chose to trust her. And I chose wrong.”

Nemhogy nem gondolom „gyávának”: erősebbnek és bölcsebbnek látom, mint bárkit, ebben a filmben. :leborul:

„- What's with the paint?
- It's my death face.
- Is that right? And how would you know what that is?
- I don't. Just made it up. There's no one left to teach me.”

A film vége meg olyan „erős”, hogy az ember torokszorulva nézi: már a showdown is brutális, mint maga a zord, téli világ – erre jön a hegytetőn elbeszélgetés a gyilkossal, ami még emel a szinten – de erre még képes rápakolni a kórházi beszélgetés – és a végén a gyászoló apával történő találkozás olyan, hogy… szinte fáj a gyönyörűsége.


„- Just need to sit here. Just for a minute. Got time to sit with me?
- I ain't goin' nowhere.”

Fantasztikus, feledhetetlen film lett a Wind River. Méltó a piedesztálra. :respect:



És most pár szó sorozatokról: kezdem azzal, hogy elég sok vackot láttam, de most – a Wind River után – csak a jókról akarok pár szót szólni: és szerencsére azok is akadnak már páran. :sör:


Visszatért a Dirk Genty!


Erejének teljében: imádtam minden pillanatát. :-) És itt lesz már John Hannah is!
Must see, bonyek. :-D


Star Trek: Discovery

Köpni-nyelni nem tudtam, annyira jó volt a negyedik rész… „The Butcher's Knife Cares Not for the Lamb's Cry”.

Le vagyok döbbenve… :sör:


Visszatért a Lethal Weapon!

Még mindig nagyon szeretem: jó volt újra látni, izgulni és nevetni! :sör:


The Good Doctor

Az új szezon legjobbja: imádom – sírok és nevetek rajta állandóan. Nincs benne fekete, vagy fehér karakter: _emberek_ vannak benne. És ez döbbenetes. :respect:


Ghosted


Oké, ez kakukktojás, guilty pleasure – de oda se neki! _Nekem_ nagyon bejön az ökörmarhasága. :-D

A csuda egye meg: tök jó, hogy vannak ilyen sorik is! :sör::sör::sör:
:-)

2017. október 12., csütörtök

Iceland - Izland

...és most szeretnék megemlékezni erről a fantasztikus kis országról, 330.000-340.000 ezer főnyi lakosságáról, remek focijáról, nagyszerű filmjeiről (Á annan veg - Either Way, Trapped – Ófærð), eszelősen jó zenekarairól (Skálmöld), csodálatos tájairól. :sör: :respect:

Tribute to Iceland







 

2017. október 6., péntek

Star Trek: Discovery s01e01-e03 & Mike Judge Presents: Tales from the Tour Bus s01e01 „Johnny Paycheck”



Star Trek: Discovery s01e01-e03


Úgy gondoltam, ha már a The Orville-lel így pofára estem :-P (mint „Star Trek” klón/paródia/folytatás/tribute/hasonmás/wannabe etc., a nem kívánt törlendő :-P), akkor már csak adok egy esélyt az „igazi” Star Trek folytatásnak/előzménynek is.


A benyomásom elég… hm… vegyes lett vele kapcsolatban.

Kezdem a pozitívumokkal: marhára érdekes, hogy egy antihős a főszereplő. Számomra ez újszerű és merész lépés volt egy Star Trek-től. :sör:

Nem éreztem/Nem érzem, hogy „orrvérzésig” akarnák tolni a régi Trek-feelinget („sablont”), hanem próbálnak/mernek új megoldások/húzások felé lépni, ami nekem tetszik. :thumbsup:

Alapvetően (bár nem éreztem az általam nagyon szeretett és vágyott „gépszíj-effektust”…) mindig kerestem és vártam a következő részt, azaz bevonzott a sorozat: kíváncsian és érdeklődve követtem epizódról-epizódra. :sör:

Ami pedig a negatívumokat illeti…

A főszereplő, Sonequa Martin-Green, nem szimpatikus. :-/// Egyszerűen nem sikerül(t) megszeretnem/megkedvelnem – pedig elsődlegesen az ő feladata lenne, hogy az egyszeri néző elköteleződjön a sorozat mellett.

A neve pedig, hogy Michael (érted: M-I-C-H-A-E-L! egy nőnek! :-PPP ) végtelenül irritáló. :-PPP Nem tudom, melyik „_kreatív_” elme szüleménye, de jó nagy baromság. :-PPP („Menj Jayden Smith mellé, és ülj le a szamárpadba, Michael fiam. Egyes.”). :-PPP

Valamint az is zavar, hogy (nyilván Spock nyomdokain…) megpróbálták/megpróbálják félvulkáni-félemberként elsütni – ami meg marhára nem jön ki jól. Inkább kínos és nyögvenyelős, mint „menő”. :-/// Igen, korábban mondtam, hogy nem akarják tolni a régi Star Trek sablont, és próbálnak új megoldásokat keresni – na, ez pont a kivétel, ami erősíti a szabályt. :-PPP

Saru (Doug Jones), aki Freddy Krueger és Ackbar admirális szerelemgyereke ;-) :-) , pedig egyszerre szeretne Spock és Data is lenni, de a rémálomszerű, leforrázott, nyers hús fejével nem lesz könnyű dolga belopni magát az ember szívébe… És a karaktere is egyelőre olyan… se leves, se hús. :-/

A Michelle Yeoh megformálta karakterről pedig már megjelenése pillanatában ordított, hogy… hm… „nem fog sokáig szerepelni a sorozatban” :-P, és ezen a benyomáson az opening creditben a neve előtt olvasható „special guest star” frázis sem enyhített túl sokat, ugye. :-PPP

A harmadik részben pedig végre megjelent az általam várva-várt Jason Isaacs, ám ő sem hengerelt (le) úgy, ahogy vártam és reméltem. :-S


Szóval… el van esve a kutya. :-/

A történet és a feeling tetszik, és azt hiszem, még pár részt bevállalok belőle, de nem tudom, meddig visz el a lendület, és mikor akad meg végképp a torkomon az ellenszenves főhősnő, és a mellette lévő, egyelőre „hoztam is, meg nem is”-kategóriás, egyen(ruhás)szürke  társkarakterek.


A „The Orville”-nél mondjuk 100x jobb, és azért ez is pozitívum. (Hogy valami derűs, felemelő ténnyel zárjam a rivjúmat… :-P :-) )


Mike Judge Presents: Tales from the Tour Bus s01e01 „Johnny Paycheck”


Take this job and shove it
I ain't working here no more
My woman done left and took all the reasons
I was working for

You better not try to stand in my way
'Cause I'm walkin' out the door
Take this job and shove it
I ain't working here no more


Őszintén szólva: leesett az állam. :eeekkk:

Azt hittem, hogy valami jópofa, marhulós, Archer-szerű agymenés – erre…

…erre ez egy élettörténet. Egy dokumentum-rajzfilm.

És elképesztően jó. Valami fantasztikus. :respect: :leborul:

Hogy miért a rajzfilm-miliő, az szinte érthetetlen – egy magyarázat van rá: a flashback-ek dramatizálása és a figyelemfelkeltés. Az én esetemben mindkettő működött. :sör:
 

Én, innen kies hazánkból, sajnálatos módon nem nagyon (…egyáltalán nem…) ismertem Johnny Paycheck-et, de most tátott szájjal néztem az élettörténetét, amit régi barátok, kollegák meséltek el.

És közben rengeteget röhögtek, cinkelték a Johnnyt, anekdotáztak-adomáztak róla és… megsiratták.

Valahogy… olyan rohadt jó lenne, hogyha rólam is így emlékeznének meg egyszer a régi barátok: csipkelődve, tréfálkozva, nagyokat röhögve… de végig olyan szeretettel, hogy a végén kiesik a szemükből egy könnycsepp.

Johnny Paycheck eszméletlenül extravagáns figura volt, öntörvényű, a gyertyát két végén égető – született tehetség.

Nem tudom, kedveltem-e volna, ha személyesen ismerem… de most irigylem azokat, akik személyesen ismerték.

…és fél karomat odaadnám azért, hogy visszamehessek az időben, és ott legyek 1977-ben, amikor a rendőrökkel farkasszemet néző, sztrájkoló bányászok között már-már kirobbant a harc, és egyszer csak megjelent Johnny és egy szál gitárral rákezdett a „Take This Job and Shove It” dalára…


I been workin' in this factory
For nigh on fifteen years
All this time I watched my woman
Drownin' in a pool of tears

And I've seen a lot of good folks die
That had a lot of bills to pay
I'd give the shirt right offa' my back
If I had the guts to say:

Take this job and shove it
I ain't working here no more



 Ha 10/10-nél alább értékelném, az olyan lenne, mintha lehazudnám a csillagokat az égről. :respect:

Nem tudom, hogy a többi rész is eléri-e majd ezt a szintet, de hogy Johnny Paycheck története olyan volt számomra, mint derült égből a villámcsapás, ahhoz kétség sem fér. :leborul:

Ma meghallgattam – újra – az „Old Violin”-t, lyrics-szel… és végig nyeldekeltem a könnyeimet…

 
„Well, I can't recall, one time in my life,
I've felt as lonely as I do tonight.
I feel like I could lay down, and get up no more,
It's the damndest feelin'; I never felt it before.

Tonight I feel like an old violin,
Soon to be put away and never played again.
Don't ask me why I feel like this, hell, I can't say.
I only wish this feelin' would just go away.”

Rest In Peace, Johnny Paycheck


Köszönet ezért az élményért, Mike Judge! :sör:

2017. szeptember 28., csütörtök

The Good Doctor s01e01




„You're very arrogant. Do you think that helps you be a good surgeon? Does it hurt you as a person? Is it worth it?”


Én még ennyit nem könnyeztem sorozatepizódon, de piloton – ahol mindenki ismeretlen, ahol még senki nem nőhetett a szívemhez – meg főleg nem. :respect:

De tudjátok, ez olyan jó könnyezés volt :-) mert elöntöttek a jó érzések… eszembe jutott ezer dolog… és olyan jó volt látni Dr. Shaun Murphy (Freddie Highmore) már-már angyali tisztaságát, ártatlanságát, romlatlanságát.

Shaun gyakran mosolyog, és olyan őszinte kíváncsisággal néz mindenkire: érti, mikor bunkó vele valaki, de azt nem érti, hogy miért – és erre ártatlanul érdeklődve rá is kérdez: és ilyenkor az ember szava elakad.


I do have one question.
Yeah?
Why were you rude to me when we first met, then nicer to me the second time we met, and now you want to be my friend? Which time was it that you were pretending?”


Freddie Highmore lubickol a szerepben, amit mintha ráöntöttek volna. :respect: Egyszer azon is bepárásodott a szemem, hogy eszembe jutott: én láttam és nagyon szerettem őt az Én, Pán Péter-ben 2004-ben, az August Rush-ban 2007-ben, a Spiderwick krónikák-ban 2008-ban… és basszus, olyan jó látni, olyan jól esik a lelkemnek, hogy a „szemem előtt” vált szeretetre méltó gyerekszínészből nagyszerű „felnőtt színésszé”. :thumbsup:



Freddie Highmore egyedül viszi a showt: de a vállán roppant stabil alapon nyugszik a sorozat. Az meg egyenesen döbbenetes, ahogy Freddie autista alakítása olyan szinten mossa le az Atypical autistáját (Keir Gilchrist), mintha nem is egy súlycsoportban játszanának – mintha a magyar NB III.-at tennénk mellé a La Ligának, hogy ez is foci, meg az is foci. :-P


Az epizód alatt végig fájdalmas szembesülni azzal, hogyan viselkedünk is mi, „_normális_” emberek. Hogy milyen könnyen ítélkezünk, milyen könnyen válunk tuskóvá és arrogánssá saját „felsőbbrendűségünk” megfellebbezhetetlen tudatában.

És amikor egy ártatlanul mosolygó fiú rákérdez, hogy miért tesszük ezt… valahogy… még én is elszégyellem magam a képernyő előtt.

Pál Feri mesélte egyszer a szellemi fogyatékosokról, akiket ismert: „soha nem tudtak elmenni egy síró ember mellett úgy, hogy nem próbálják megvigasztalni”.

…én meg arra gondolok: ki is itt akkor a retardált…?!

És a „_normális_” emberekben „_’jogos’_” harag horkan fel menten, amint Shaun csöndes mosolyát látják: „mit mosolyog ez itt? hülye?!”.


Gyerekkorában az apja a szeme előtt csapta agyon a kedvenc háziállatát: mit mosolyog?! Az öccsével, aki mindig a védelmező bátyja akart lenni, elmenekültek otthonról, és egy roncstelepen álló buszban tengették az életüket: mit mosolyog az ilyen?! Az öccse a szeme előtt halt meg: és ez még tud mosolyogni?! Mindenki hülyének nézi és lenézi: miért mosolyog hát üdvözülten?!?! Miért nem sír a hülyéje, miért nem sír üvöltve, mint egy megsebzett állat…?!?!



„The day that the rain smelled like ice cream, my bunny went to heaven in front of my eyes. The day that the copper pipes in the old building smelled like burnt food, my brother... went to heaven in front of my eyes. I couldn't save them. It's sad. Neither one had the chance to become an adult. They should have become adults. They should have had children of their own and loved those children. And I want to make that possible for other people.”
:leborul:


Egyszerre felemelő és… megszégyenítő ez a film.

De főleg felemelő.

10/10


Köszönöm, Istenem, hogy ilyen sorozatok is vannak – és hogy végre engedtél egyet elém kerülni.
:leborul: